Képünk illusztráció
Fotó: Komka Péter/MTI
A nagyon kicsi gyerekeknél légzőszervi megbetegedés helyett gyomor- és bélhurutra jellemző tünetekkel jelentkezik az omikronfertőzés – hívta fel a figyelmet Mihai Craiu.
2022. január 18., 17:132022. január 18., 17:13
A bukaresti gyerekkórház orvosa a Digi24-nek úgy nyilatkozott, hogy egész pici gyerekeknél megtévesztőek lehetnek az omikronfertőzés tünetei, ugyanis
Az orvos elmondta, hogy keddre virradó éjszaka az intézményben készített mintegy száz gyorsteszt egyharmada pozitív volt, holott a kisgyerekeknél nem a légzőszervi megbetegedés jeleit érzékelték.
Felhívta a figyelmet, hogy világszinten egyre több gyereknél mutatják ki a vírust, az Egyesült Államokban például az elmúlt két hétben egymillió kis beteget jelentettek.
Elmondta, a bukaresti gyerekgyógyászaton jelenleg az egyik emeleten olyan kis páciensek vannak, akik perfúzióra, oxigénre vagy a folyadékbevitel felügyeletére szorulnak. Hangsúlyozta,
„Nálunk a számok ugyanazt mutatják, mint bárhol a világon: a fertőzött gyerekek 0,5 és 3 százalék közötti arányban kerülnek kórházba. Megnőtt az arányuk, mióta az omikron variáns terjed, mivel több gyereknél mutatják ki a fertőzést” – mondta a gyermekorvos. Úgy vélte, a következő hónapban tovább nőhet a fertőzött gyerekek száma.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy a romániai kórházakban 337 gyereket ápolnak omikronfertőzéssel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szaktárca nem fogja nyitva tartani az iskolákat „bármi áron”.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
szóljon hozzá!