A magas esetszám ellenére egyelőre nem nehezedik túlzott nyomás a kórházakra

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A koronavírusos megbetegedések magas száma ellenére most nem nehezedik akkora nyomás a kórházakra, mint a járvány negyedik hulláma alatt – jelentette ki kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2022. január 18., 16:432022. január 18., 16:43

Míg hétfőn 21 gyermeket ápoltak az intenzív osztályon, keddre már tizenkettőre csökkent a számuk. Ugyanez a helyzet a kórházi osztályokon is: hétfőn 338 gyermek szorult ápolásra, keddre már eggyel kevesebb, annak ellenére, hogy az új esetek száma robbanásszerűen megnövekedett egy nap alatt. Ez a tendencia a felnőttek esetében is érvényes, az esetszámok növekedése ellenére a kórházakra nehezedő nyomás kisebb, mint a korábbi hullám esetén – mutatott rá a tárcavezető a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet által szervezett vitán.

Hangsúlyozta, nem tartják nyitva az iskolákat „bármilyen áron”, azonban úgy véli, hogy a hagyományos tanítás megszakítása „komoly következményekkel” jár a tanulók előmenetelére.

„Az INSP munkatársaival és az egészségügyi minisztérium képviselőivel meg akartuk találni a középutat, a kiegyensúlyozott utat az iskolák nyitva tartására, hogy a gyermekek egészségét ne fenyegesse komoly veszély, és hogy a lehető legtovább tartson a szemtől szembeni oktatás” – mutatott rá Rafila, hangsúlyozva, az az intézkedés, amely szerint a Covid-kórházak 75 százalékos leterheltsége esetén függesztik fel a jelenléti oktatást, megegyezik egy, az Egyesült Államokban is megfogalmazott ajánlással.

Hangsúlyozta, hétfőn a koronavírusos pácienseknek fenntartott kórházi ágyak 17 százaléka volt foglalt országos szinten, és Tulcea megyében volt a legmagasabb ez az arány, 45 százalékos.

Arra is rámutatott, hogy hétfőn már 3000 háziorvos kötött szerződést a megyei egészségbiztosítókkal a rendelőben történő tesztelésre, a fertőzöttek egészségi állapotának felmérésére, illetve kezelésére, és ez remélhetőleg szintén hozzá fog járulni a kórházak tehermentesítéséhez és a 4. hullámban tapasztalt nagy számú elhalálozás elkerüléséhez. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Álhír terjed Románia szeptemberi hadba lépéséről

Álhír terjed a közösségi médiában Románia hadba lépéséről – jelezte kedden a belügyminisztérium.

Álhír terjed Románia szeptemberi hadba lépéséről
2025. július 29., kedd

Minden lehetséges szabályt megszegtek a négy halálos áldozatot követelő hajótragédia előtt

Minden lehetséges szabályt megszegtek annak a hajónak a tulajdonosai, amely hétfőn a vihar miatt felborult a Duna-delta Sulina-ágán, négy ember halálát okozva – derült ki kedden.

Minden lehetséges szabályt megszegtek a négy halálos áldozatot követelő hajótragédia előtt
2025. július 29., kedd

Bolojan: nem tudtam Anastasiu korrupciós ügyéről

Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy nem tudott a Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettest érintő vesztegetési ügyről, mielőtt kinevezték tisztségébe.

Bolojan: nem tudtam Anastasiu korrupciós ügyéről
2025. július 29., kedd

Predoiu: Romániát tavaly megtámadták, oda a béke, fel kell lépni a külföldi propaganda és beavatkozás ellen

Romániát tavaly megtámadták, már nincs béke, ezért az illetékes román hatóságoknak tenniük kell az ellenséges külföldi akciók ellen – jelentette ki Cătălin Predoiu belügyminiszter.

Predoiu: Romániát tavaly megtámadták, oda a béke, fel kell lépni a külföldi propaganda és beavatkozás ellen
2025. július 28., hétfő

Négy utas, köztük egy gyermek meghalt a Duna-deltában történt hajóbalesetben

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.

Négy utas, köztük egy gyermek meghalt a Duna-deltában történt hajóbalesetben
2025. július 28., hétfő

Több mint 410 000 gépkocsi szerepel összesen az idei vagyonbevallásokban, de traktor és mozdony is akad

Több mint 411 000 személygépkocsi, valamint traktorok, egy 1936-os Gnome Rhone motorkerékpár, egy mozdony és a két világháború közötti modellek is szerepelnek az idei vagyonbevallásokban – közölte hétfőn az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Több mint 410 000 gépkocsi szerepel összesen az idei vagyonbevallásokban, de traktor és mozdony is akad
2025. július 28., hétfő

Suceavai áradások: újabb holttestekre bukkantak

Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.

Suceavai áradások: újabb holttestekre bukkantak
2025. július 28., hétfő

Csótány a kórteremben és más panaszok: ellenőrzéseket rendelt el egy bukaresti kórházban az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán.

Csótány a kórteremben és más panaszok: ellenőrzéseket rendelt el egy bukaresti kórházban az egészségügyi miniszter
2025. július 28., hétfő

Miniszter: az állami kórházak kötelesek lesznek közzétenni a magánrendelővel rendelkező orvosok nevét

Szeptembertől Románia összes állami kórháza köteles lesz a honlapján több információt közzétenni a kórház orvosi és pénzügyi tevékenységéről, beleértve azoknak az orvosoknak a nevét is, akik magánrendelővel is rendelkeznek.

Miniszter: az állami kórházak kötelesek lesznek közzétenni a magánrendelővel rendelkező orvosok nevét
2025. július 28., hétfő

Viharos időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi és partiumi megyék is érintettek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztás van érvényben hétfőn és kedden az ország területének több mint felén.

Viharos időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi és partiumi megyék is érintettek