Senki nem kötelezheti az államfőt, hogy olyan személyt bízzon meg kormányalakítással, akit nem szeretne ebben a tisztségben látni, ugyanakkor ez nem lehet ok az elnök felfüggesztésére – véli az alkotmánybíróság volt elnöke, Augustin Zegrean.
2016. december 27., 14:132016. december 27., 14:13
2016. december 27., 14:192016. december 27., 14:19
„Álljon elő más javaslattal a Szociáldemokrata Párt (PSD). Ezt teheti. Az államfőt viszont senki nem kényszerítheti arra, hogy olyan személyt nevezzen ki miniszterelnöknek, akit nem akar\" – fogalmazott az Agerpres hírügynökség megkeresésére Zegrean.
A taláros testület egykori elnöke szerint az államfő „csak a munkáját végzi\", és az az alkotmányban sehol nem írja azt, hogy hány kormányfőjelöltet utasíthat vissza. „Az alkotmány azt mondja, hogy a választáson győztes pártokkal való egyeztetés után kormányalakítással kell megbíznia valakit. Ennyi\" – magyarázta Zegrean.
Klaus Johannis államfő kedden bejelentette, nem bízza meg kormányalakítással Sevil Shhaideht, ugyanakkor felkérte a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta koalíciót, javasoljon más személyt a miniszterelnöki tisztségre.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!