Visszalépteti az AUR a „gyanús” 1989-es múlttal rendelkező parlamenti képviselőjét

•  Fotó: Facebook/Francisc Tobă

Fotó: Facebook/Francisc Tobă

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke szombaton bejelentette, úgy döntöttek, hogy nem igazolják Francisc Tobă mandátumát, miután „felmerült a gyanú”, hogy részt vett az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben.

Hírösszefoglaló

2020. december 19., 15:592020. december 19., 15:59

2020. december 19., 16:072020. december 19., 16:07

Simion úgy fogalmazott, hogy

„nehéz döntés volt”, de számukra fontosabb, hogy „korrektek és becsületesek” legyenek, és „ne kövessenek el hibákat”.

Hozzátette, hogy az AUR-nak gyanúi vannak a képviselőként a parlamentbe jutott Francisc Tobă ezredes ügyében, és azt mondta: nem akarták, hogy kétségek merüljenek fel a parlamentbe bejutott párttagokkal kapcsolatban.

Az Agerpres szerint kifejtette: a kampány alatt, amikor „sárral fröcskölték be” a pártot, „semmire sem volt idő”, de most átnézték a listákat, és bár „az esetek nagy része nem igazolódott be”, Tobánál nem világosak a dolgok, inkább lemondanak róla.

Simion felkérte a párt tagságát, hogy jelezzék, ha „árulók” kerültek a pártba.

korábban írtuk

Nem teszi ki az ablakba az AUR vezetője a fogadtatást, amiben a temesvári forradalmárok részesítették
Nem teszi ki az ablakba az AUR vezetője a fogadtatást, amiben a temesvári forradalmárok részesítették

Kifütyülték a forradalmárok a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökét, George Simiont szerda este a temesvári Győzelem téren, ahol az 1989-es forradalom 31. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést.

A Temesvár Társaság elnöke felszólította az AUR társelnökét, George Simiont, hogy alakulata határolódjon el két frissen megválasztott törvényhozójától, Francisc Tobától, valamint Nicolae Romantól, akik – állítja a szervezet – részt vettek az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben.

korábban írtuk

A Temesvár Társaság nem kér George Simion és pártja jelenlétéből a forradalmi megemlékezéseken
A Temesvár Társaság nem kér George Simion és pártja jelenlétéből a forradalmi megemlékezéseken

A Temesvár Társaság határozott elutasítással reagált arra a hírre, hogy George Simion és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjai részt akarnak venni egy, az 1989-es forradalomra való megemlékezésnek szentelt szerdai eseményen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 27., kedd

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia

A középiskolai oktatás terén Románia a kőkorszakban van – jelentette ki kedden Daniel David tanügyminiszter a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen. Kifejtette, hogy a középiskolai oktatáson sürgősen változtatni kell.

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia
2025. május 27., kedd

Számos vidéken súlyos problémákat okozhat a bőséges esőzés

Az utóbbi időszak meteorológiai jelenségei aggasztóak, és mivel a május 26-ig mért csapadékmennyiség eléri a 103 litert négyzetméterenként szemben a sokéves átlagnak számító 66,5 literes átlaggal és a következő napokban is heves esőzések várhatók.

Számos vidéken súlyos problémákat okozhat a bőséges esőzés
2025. május 27., kedd

Az átlagosnál melegebb időjárással érkezik a június

Május utolsó hetében marad a hűvös időjárás, de június elején elkezd felfelé kúszni a hőmérők higanyszála, a nyár első hónapjában pedig már az átlagosnál melegebb lesz a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzéséből.

Az átlagosnál melegebb időjárással érkezik a június
2025. május 27., kedd

„Elnöki” beszédben vigasztalja híveit és ostorozza ellenfeleit az elnökválasztást elveszítő Simion

Államfői külsőségeket idéző környezetben rögzített beszédet tett közzé az elnökválasztáson alulmaradt George Simion hétfőn este, miután a nap folyamán a választást megnyerő Nicușor Dan letette a hivatali esküt.

„Elnöki” beszédben vigasztalja híveit és ostorozza ellenfeleit az elnökválasztást elveszítő Simion
2025. május 27., kedd

OECD: a romániai oktatás egyik fő hiányossága a koragyermekkori nevelés terén mutatkozik meg

Románia számára rendkívül fontos a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás – jelentette ki kedden a Román Akadémia székhelyén Daniel David oktatási miniszter.

OECD: a romániai oktatás egyik fő hiányossága a koragyermekkori nevelés terén mutatkozik meg
2025. május 27., kedd

Georgescu fasiszta vezérektől idézett élő adásban, emiatt is büntetőeljárás indult ellene

Kiterjesztette a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu elleni büntetőeljárást a legfőbb ügyészség, miután az szélsőjobboldali személyiségektől idézett egy televíziós műsorban.

Georgescu fasiszta vezérektől idézett élő adásban, emiatt is büntetőeljárás indult ellene
2025. május 27., kedd

Károly király levélben üzent Nicușor Dannak, felidézve, hogy ők már korábban találkoztak

Károly király levelet küldött Nicușor Dan új román államfőnek, amelyben azt üzeni neki, hogy az ő vezetése alatt a két ország közötti kapcsolat nem csak virágozni fog, de közös törekvéseikben is egységesek maradnak.

Károly király levélben üzent Nicușor Dannak, felidézve, hogy ők már korábban találkoztak
2025. május 27., kedd

Közel nyolcezren maradtak áram nélkül a szélsőséges időjárás miatt

Több mint 7700 fogyasztó maradt áram nélkül keddre virradóan a rossz idő miatt – közölte az energiaügyi miniszter a közösségi médiában.

Közel nyolcezren maradtak áram nélkül a szélsőséges időjárás miatt
2025. május 27., kedd

Szerdán kezdi meg a kormányalakítási tárgyalásokat a pártokkal Nicușor Dan államfő

Bár korábban arról volt szó, hogy már kedden elkezdődhetnek az egyeztetések Nicușor Dan új államfő és az „Európa-barátnak” nevezett pártok között a lehetséges koalícióról, az egyeztetések csak szerdán kezdődnek.

Szerdán kezdi meg a kormányalakítási tárgyalásokat a pártokkal Nicușor Dan államfő
2025. május 27., kedd

Amit nem látsz az Instagramon: avagy egyetemistaélet Erdélyben, filter nélkül

Hogyan él most egy magyar egyetemista Erdélyben? Meddig tart ki a szülőktől kapott támogatás, az ösztöndíj vagy az a szerény fizetés, amit egy egyetemista megkereshet? Milyen jövőt lát maga előtt egy erdélyi magyar fiatal – ha egyáltalán lát?

Amit nem látsz az Instagramon: avagy egyetemistaélet Erdélyben, filter nélkül