Fotó: Pinti Attila
Döntéshozó kamaraként elfogadta a bukaresti képviselőház azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a járművezetőknek nappal minden közúton kötelezően be kell kapcsolniuk a nappali menetfényt (DRL) vagy a tompított fényszórót („rövid fázis”).
2023. május 15., 19:462023. május 15., 19:46
2023. május 15., 20:062023. május 15., 20:06
A képviselők 245 támogató szavazattal, egy tartózkodás mellett szavazták meg hétfőn a 2002/195-ös számú kormányrendeletet kiegészítő jogszabályt. „A gépjárművek és a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok vezetői kötelesek nappal tompított fényszórót vagy nappali menetfényt használni a közutak valamennyi kategóriáján való közlekedéskor” – áll az elfogadott tervezetben.
Miroslav Petretchi, a Romániában élő ukrán kisebbség parlamenti képviselője 2020-ban még csak azt kezdeményezte, hogy a fényszóróhasználatot valamennyi főúton tegyék kötelezővé. Indoklásában arra hivatkozott, hogy 2025-ig az előrejelzések szerint megduplázódik Románia autóparkja, ami a KRESZ szigorítása nélkül óhatatlanul megnövelné a súlyos balesetek számát. Törvénytervezetét azonban a kétkamarás parlament szenátusa három éve elutasította – emlékeztet az MTI.
A törvénykezdeményezés mostani képviselőházi vitája során viszont a közlekedési, az ipari, a jogi és a közbiztonsági szakbizottság közös jelentésében nemcsak elfogadásra javasolta a tervezetet, hanem kiterjesztette annak hatályát minden közútra és minden gépjárműre. Így nem csak az autósoknak, hanem a traktorral és az erdészeti munkagépekkel közlekedőknek is használniuk kell a nap bármely szakában a menetfényt vagy tompított fényszórót.
A fényszóró nappali használatát mindenütt és minden gépjármű számára előíró KRESZ-módosítás hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség, a képviselőház ugyanis döntő törvényhozási fórum volt ebben a kérdésben.
A román rendőrség szerint tavaly nyolc százalékkal kevesebben haltak meg az országban közúti balesetben, mint egy évvel korábban, de az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó 86 halálos baleset csaknem kétszerese az uniós átlagnak.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
szóljon hozzá!