Vádemelés tűzoltók ellen a Colectiv-tragédia kapcsán

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) két tűzoltó ellen pénteken, mert a vádhatóság szerint nem ellenőrizték a tavaly kigyulladt és 64 ember halálát okozó Colectiv klub tevékenységét, illetve szemet hunytak a tűzvédelmi rendellenességek fölött.

Krónika

2016. október 28., 19:502016. október 28., 19:50

2016. október 29., 12:232016. október 29., 12:23

Tavaly október 30-án tűz ütött ki Bukarest egyik népszerű klubjában, ahol éppen rockkoncert zajlott. A gyúlékony anyagból készült hangszigetelés és mennyezet miatt a helyiség pillanatok alatt lángra kapott egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköztől, a szűk kijáraton az áldozatok nem tudtak kimenekülni. A tragédia éjszakáján 27-en haltak meg, majd további 37-en veszítették életüket az elszenvedett égési sérülések következtében. Összesen 150-en sérültek meg.

Az ügyészség pénteki, az MTI által idézett közleménye szerint a két tűzoltó, akik a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség kötelékében dolgoztak, 2014 szeptembere és 2015 októbere között elmulasztották teljesíteni munkahelyi kötelezettségüket, és szemet hunytak afölött, hogy az említett időszakban a klub tűzvédelmi engedély nélkül működött. Az ügyészek szerint jóllehet a két tűzoltó ismerte a Colectiv helyzetét, nem intézkedett, hogy a szórakozóhely törvényesen folytassa tevékenységét.

Nem ez az első per, amely a Colectiv-tragédia után indult. Április végén az ügyészek vádat emeltek a klub három tulajdonosa és a helyiséget lángra lobbantó tűzijáték rendezője, egy pirotechnikai cég három alkalmazottja ellen. Ez a per folyamatban van, ítélet nem született még első fokon sem.
Bukarestben a hétvégén több rendezvényt szerveznek az elhunyt áldozatok emlékére. Adománygyűjtés céljából több koncert lesz. Az áldozatok hozzátartozói pénteken Dacian Cioloș miniszterelnökkel találkoztak.

Közvetlenül a tragédia után tízezrek vonultak utcára a kormány távozását követelve. A katasztrófára hivatkozva végül lemondott tisztségéről az akkor hivatalban lévő, korrupcióval gyanúsított Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát