Fotó: BNS/Facebook
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
2024. május 09., 20:162024. május 09., 20:16
2024. május 09., 20:312024. május 09., 20:31
A BNS csütörtöki közleménye szerint tiltakozó akciójuk mottója: „A munka és a dolgozók tiszteletet érdemelnek! A romániai munkavállalók nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez!”. A kormánypalota előtti nagygyűlést követően a tüntetők a gazdasági, a munkaügyi, majd a pénzügyminisztérium székhelye elé vonulnak.
„Az elmúlt években a román politikai osztály mindenek fölé helyezte a tőkét, ami 5 millió munkaképes korú román állampolgár külföldre vándorlásához vezetett” – fogalmaztak.
A BNS szerint uniós és világviszonylatban is Románia az egyetlen ország, ahol valamennyi társadalombiztosítási járulék a munkavállalókra hárul, ugyanakkor az EU-ban itt az egyik legnagyobb a munkaerőköltség adóterhe. „Az alacsony bérek és a magas adók miatt 2023-ban Olaszország és Görögország után Romániában volt a harmadik legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta az EU-ban. A 20 és 64 év közötti románok mindössze 69 százaléka dolgozik, ami azt jelenti, hogy a románok közel egyharmada nem dolgozik” – hívja fel a figyelmet az érdekvédelmi szövetség.
A szakszervezet a magas adókkal elégedetlen minden munkavállalót, munkanélkülit, diákot, egyetemistát és nyugdíjast meghív a hétfői tüntetésre. „Hallassuk a hangunkat, mondjuk el még egyszer nyomatékosan a kormányon levőknek, hogy megfojtanak bennünket az adóikkal. Azonnali adóreformot követelünk!” – tették hozzá a közleményben.
A Kulturális és Sajtószakszervezetek Országos Szövetsége hétfőn üdvözölte a kért béremelésekről szóló sürgősségi rendelettervezet közvitára bocsátását, de egyelőre folytatják a tiltakozást.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!