Magát ajánlja. Lazăr szerint fontos, hogy biztosítva legyen az intézmény vezetésének stabilitása
Fotó: Liviu Sova/Agerpres
Augustin Lazăr bejelentette, hogy benyújtja pályázatát egy újabb legfőbb ügyészi mandátumra – tájékoztat a legfőbb ügyészség hétfői közleménye.
2019. március 18., 18:032019. március 18., 18:03
2019. március 19., 15:152019. március 19., 15:15
A közlemény szerint egy új mandátummal a legfőbb ügyésznek „lehetősége lenne folytatni az intézmény megerősítése és modernizálása érdekében elkezdett projekteket” és „a romániai ügyészségnek az európai igazságszolgáltatási értékek rendszerébe való bekapcsolására tett törekvéseket”.
Nem utolsó sorban, jegyzi meg Lazăr, kollégái is „elvárják”, hogy induljon a versenyvizsgán, mert ebben a kihívásokkal tele időszakban fontos, hogy biztosítva legyen az intézmény vezetésének stabilitása, főleg ami az európai értékek átvételét, illetve az állam többi intézményével való lojális együttműködést illeti”
– mutat rá a közlemény.
A szaktárca közleménye értelmében a procedúra március 13-ától április 5-éig tart.
Az új legfőbb ügyészt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényben rögzített eljárás szerint választják és nevezik ki.
A legfőbb ügyészi tisztséget jelenleg betöltő Augustin Lazăr mandátuma április 28-án jár le. Tavaly októberben Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte Lazăr tisztségből való elmozdítását, a legfőbb ügyész azonban megtámadta a döntést a bíróságon – írja az Agerpres.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!