Védelmi minisztérium: Románia biztonságát nem veszélyeztetik szövetségesei és partnerei

•  Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale

Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale

Új álhírek jelentek meg Románia légterének védelmével kapcsolatban – figyelmeztetett vasárnap a védelmi minisztérium, leszögezve, hogy Románia biztonságát nem veszélyeztetik szövetségesei és partnerei.

Krónika

2024. december 15., 16:592024. december 15., 16:59

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint egyre több félretájékoztató, manipuláló hír terjed a romániai közbeszédben, amely megpróbálja lejáratni a védelmi és reagáló képességet erősítő, országos vagy NATO-szintű intézkedéseket.

Idézet
A lehető legnyilvánvalóbb, hogy Románia védelmét és biztonságát nem fenyegetik a szövetségesek és partnerek.

A nemzeti szuverenitás nem egy frázis vagy egy spekulatív fogalom, hanem elvek és cselekvések összessége, amelyet a román állam szuverén módon gyakorol, mind országos szintű akciók révén, mind az Észak-atlanti Szövetségen belül, amely a történelem legerősebb védelmi jellegű politikai-katonai intézménye” – olvasható az Inforadaron közzétett közleményben.

korábban írtuk

Álhírnek minősítik, hogy Románia háborúba lépne
Álhírnek minősítik, hogy Románia háborúba lépne

Miután a napokban többször is felmerült a nyilvánosságban, hogy Romániába belekeveredhet az ukrajnai háborúba, többen is igyekeztek cáfolni az erre vonatkozó híreszteléseket.

A szaktárca leszögezi, hogy Romániának soha nem voltak még olyan erős garanciái a szuverenitására és nemzetbiztonságára, mint amilyeneket a NATO-tagság nyújt.

A NATO minden egyes tagjának szuverenitását erősíti és védi, nem csak a védelem és a biztonság területén, hanem minden szinten – hangsúlyozza a minisztérium.

A közlemény felhívja figyelmet, hogy egyes digitális platformok és online kiadványok azt a hamis információt terjesztik, miszerint „a nemzeti légtér használatának ellenőrzéséről szóló törvénytervezet 7. cikkelyének rendelkezései, amelyek azt szabályozzák, hogy a kollektív védelem érdekében a nemzeti légtér hogyan integrálódik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének légterébe, a nemzeti érdekek elárulását (!) jelentenék”. Ez egy hamis értelmezés – szögezi le a szaktárca.

korábban írtuk

Ismét felmerült a kötelező sorkatonaság bevezetése, a védelmi minisztérium újból cáfolta az álhírt
Ismét felmerült a kötelező sorkatonaság bevezetése, a védelmi minisztérium újból cáfolta az álhírt

A védelmi minisztérium egy percig sem fontolgatta a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését – írta péntek este az X közösségimédia-platformra Angel Tîlvăr miniszter.

Mint a tájékoztatás rámutat, a NATO-országok légterét integráltan kezelik a védelmi képességek állandó készenlétben tartása érdekében.

„Ezek az intézkedések semmilyen módon nem csorbítják a tagországok saját légterük feletti szuverenitását” – hangsúlyozza a minisztérium. Hozzáteszi, azok a híresztelések, amelyek hazaárulásként próbálják beállítani a Románia és a NATO védelmi képességének megerősítését célzó konkrét intézkedéseket, az olyan szereplők által terjesztett dezinformációs kampány mintájába illeszkednek, amelyek Románia szuverenitásával és a NATO-val ellentétes célokat követnek.

Idézet
Ezek a szereplők pánikhangulatot próbálnak kelteni és gyengíteni akarják a lakosságnak a nemzetbiztonsági intézményekbe vetett bizalmát.

Az ilyen félretájékoztatás és manipuláció a nemzeti szuverenitás és biztonság aláásására irányuló kísérletnek minősül – olvasható a védelmi minisztériumnak az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

korábban írtuk

Adóemelés, recesszió, dezinformáció, fegyveres konfliktusok kockázata is fenyegeti jövőre Romániát elemzők szerint
Adóemelés, recesszió, dezinformáció, fegyveres konfliktusok kockázata is fenyegeti jövőre Romániát elemzők szerint

Jövőre az országot gazdasági jellegű (magasabb adók és recesszió) és nem gazdasági jellegű (dezinformáció és fegyveres konfliktus) kockázatok is fenyegetik – fogalmazta meg a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány

Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
2025. augusztus 17., vasárnap

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint

A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint
2025. augusztus 17., vasárnap

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak

Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak
2025. augusztus 17., vasárnap

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett
2025. augusztus 17., vasárnap

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból

Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról
2025. augusztus 16., szombat

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter

Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter
2025. augusztus 16., szombat

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly

Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly
2025. augusztus 16., szombat

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon

Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon
2025. augusztus 16., szombat

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma