Nem lesz egyhamar elektronikus személyi igazolványuk a román állampolgároknak

•  Fotó: Facebook/Lucian Bode

Fotó: Facebook/Lucian Bode

A közbeszerzés körüli bonyodalmak nehezítik az új elektronikus személyi igazolványok legyártását, ezért a bukaresti belügyminisztérium még csak megtippelni sem tudja, mikor kezdik meg az okmányok kibocsátását Bukarestben, illetve országos szinten.

Tóth Gödri Iringó

2023. október 25., 18:272023. október 25., 18:27

Év elején még arról számolt be a bukaresti belügyminisztérium lakosságnyilvántartási főigazgatóságának vezetője, hogy legkevesebb ötmillió elektronikus személyazonosító igazolvány kibocsátását finanszírozzák az országos helyreállítási terv (PNRR) alapján lehívott uniós forrásokból. Ehhez képest jelenleg úgy tűnik, hogy a belügyi tárcának kicsúszott a kezéből az okmányok legyártásának folyamata, így a PNRR-ből származó pénzek is veszélybe kerültek.

A belügyminisztérium (MAI) munkatársai azt nyilatkozták a HotNews.ro portálnak, hogy

jelenleg még csak megtippelni sem tudják, mikor kezdik meg az elektronikus személyi igazolványok kibocsátását Bukarestben, illetve országos szinten, mivel az Állami Nyomdavállalat (CNIN) közbeszerzési eljárásai során késedelmek merültek fel, illetve egy bírósági per is bonyolította a folyamatot.

korábban írtuk

Érkeznek az e-személyik: ingyenes lesz az új igazolvány, amelyen már csak a chip fogja tudni címünket, születési helyünket
Érkeznek az e-személyik: ingyenes lesz az új igazolvány, amelyen már csak a chip fogja tudni címünket, születési helyünket

Az idei évben fokozatosan az egész országra kiterjesztik az elektronikus személyi igazolványok kibocsátását – a részletek a belügyminisztérium által társadalmi vitára bocsátott, a 2005/97-es rendeletet módosító jogszabályjavaslatból derülnek ki.

Az elektronikus – vagy ahogy gyakran emlegetik: chipes – személyi igazolványok kiállításának még 2023 nyarán meg kellett volna történnie Lucian Bode korábbi belügyminiszter bejelentése értelmében. A román sajtóorgánumok nem sokkal ezután már megírták, hogy a tervezett határidőt valószínűleg nem tudja majd tartani a belügyminisztérium, ugyanis késések tapasztalhatóak az állami nyomda beszerzései kapcsán, de a legújabb információk szerint egy peres ügy is nehezíti az okmányok kibocsátását. A belügyminisztérium a HotNews.ro portállal közölte, hogy

a nyomda éppen most vesztett el véglegesen egy bírósági pert, így újra kell elemeznie az elektronikus személyi igazolványok kibocsátásához kapcsolódó egyik közbeszerzési ajánlatot.

Az elektronikus személyi igazolványok kibocsátása jelenleg a PKI (Public Key Infrastructure) infrastruktúrára vonatkozó versenytárgyaláson, valamint a chipek szállításán múlik – ezek részleteit a nyomdavállalat 2023. február 28-i keretszerződésében rögzítették.

Ha a közbeszerzési eljárás jövő év áprilisáig lezárul, akkor a belügyminisztérium nem veszíti el a PNRR keretében erre a célra megnyert összeget. Az új, chippel ellátott igazolványok kiadásához az állami nyomda két jelentős közbeszerzést hirdetett meg, melyek értéke meghaladja a tíz millió eurót. Az első közbeszerzés célja 9 millió chip és 375 000 polikarbonát borítású, antennával ellátott egység beszerzése volt, összesen több mint 38,2 millió euró értékben, négyéves határidővel. Erre vonatkozóan a nyomdához öt ajánlat érkezett, melyek közül az Idemia Identity & Security France és az Idemia France cégek közötti konzorcium került ki nyertesen.

Az első chipeknek 2023 július végére kellett volna megérkezniük a belügyminisztérium becslései szerint.

Az új chipeknek tartalmazniuk kell digitális tanúsítványokat is, amelyekkel a polgárok a belügyminisztérium és más köz- vagy magánintézmények informatikai rendszereiben azonosíthatják magukat. Ez volt az oka a második nagy kiírásnak: a PKI-infrastruktúra kiépítésére irányuló ajánlatokat kért be az állami vállalat. Ezen kiírás során utasították el a Trans Sped SA , a Dendrio Solutions SRL és a BIT4ID SRL konzorcium ajánlatát, amire válaszként panaszt nyújtottak be, kérve az Országos Közbeszerzési Tanács segítségét, illetve az ajánlat újraértékelését. Az Országos Közbeszerzési Tanács elrendelte az ajánlat újraértékelését, ám az állami vállalat ezt a döntést is megtámadta. A bíráságon végül elvesztette az ügyet az állami nyomda, így kénytelen a Trans Sped ajánlatát újraértékelni.

A fennálló bonyodalmak miatt az új igazolványok kiállítása egyrészt azon múlik, hogy a francia Idemia vállalat mikor szállítja le a chipeket, továbbá hogy a román állami nyomda mikor ér a PKI-infrastruktúra közbeszerzési eljárásának végére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában
2025. július 30., szerda

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
2025. július 30., szerda

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma

A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma
2025. július 30., szerda

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok

Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok
2025. július 30., szerda

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés
2025. július 29., kedd

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei

A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei
2025. július 29., kedd

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek