Fotó: RMDSZ
Az RMDSZ nem fontolgatja a kormányból való kilépést, nincs is rajta ilyen irányú nyomás – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a szövetség szenátusi frakciójának vezetője. Turos Lóránd szerint a sajtóban kedd délután megjelent információ, miszerint az RMDSZ a kormányból való kilépést fontolgatja, téves.
2023. május 10., 09:212023. május 10., 09:21
„Mi másfél évvel ezelőtt vállaltuk a kormányzást partnereink mellett, vállalva minden kockázatot és felelősséget.
A mi szemszögünkből a kérdést lezártnak tekintjük, egyik koalíciós partner távozása sem merül fel” – szögezte le Turos.
„Mi úgy véljük, hogy az RMDSZ-es miniszterek jól végezték a dolgukat, hatékonyak voltak, a választók pedig értékelik ezt. (…) Mi mindannyian elégedettek vagyunk az RMDSZ-es miniszterek tevékenységével” – mutatott rá. Hozzátette: a közelmúltban volt a szövetség kongresszusa, amelyen minden RMDSZ-es miniszter beszámolt addigi tevékenységéről.
„Úgy gondoljuk, hogy a megfelelő embereket tettük a megfelelő helyre, és azok hatékonyan dolgoztak. Az a felvetés, hogy csökkent a népszerűségünk a közvélemény-kutatásokban, egyszerűen téves” – szögezte még le az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ és a PNL részéről annak kapcsán, hogy a soron következő miniszterelnök-csere során a liberálisok igényt támasztanának a környezetvédelmi tárcára.
Koalíciós partnerei állásfoglalását követően Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a következtetést vonja le, hogy az RMDSZ megőrizheti a környezetvédelmi minisztériumot, így nem áll fenn a kormányból való kilépés veszélye.
Bár Nicole Ciucă miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondja: a PNL „nem akar semmit” az RMDSZ-től, mégsem zárta ki egyértelműen, hogy szemet vetett a magyar szervezet által irányított környezetvédelmi tárcára.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.
Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.
szóljon hozzá!