A Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai ismét tüntetni készülnek
Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
2025. július 06., 14:072025. július 06., 14:07
A Sanitas képviselőinek vasárnapi bejelentése szerint hétfőn 11 és 13 óra között tartják tiltakozó megmozdulásukat, amelyen a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek is jelen lesznek. „A tagjainkat sújtó megszorító intézkedések ellen tüntetünk! Ez csak a kezdet” – fogalmaztak.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu pénteken azt nyilatkozta, azért tüntetnek a parlament épülete előtt, mert a kormány felelősséget készül vállalni az intézkedéscsomagot tartalmazó tervezetért. Véleménye szerint nagyon valószínű, hogy szeptember 8-án a tanévnyitót az utcákon fogják tartani.
Több százezer diák megélhetését és továbbtanulását veszélyezteti a kormány ösztöndíjrendszer-átalakító terve. A magyar diákszövetségek vezetői rámutattak, a tervezet ebben a formában visszalépést jelent a korszerű, európai szintű oktatás felé vezető úton.
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor elmondta, szeptember 1-jétől kezdődően további tiltakozó akciókról fognak egyeztetni a szakszervezeti tagokkal, és nem zárják ki az általános sztrájk kirobbantásának lehetőségét sem.
A két szakszervezeti elnök hangsúlyozta, hogy a kollektív munkaszerződés aláírása nem zárja ki a tüntetések szervezését – írta az Agerpres.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!