Fotó: Borbély Fanni
Összesen 5093 hivatásos katonát alkalmaz a román védelmi minisztérium.
2024. február 13., 20:062024. február 13., 20:06
2024. február 13., 20:322024. február 13., 20:32
A bukaresti szaktárca keddi tájékoztatása szerint a toborzással kapcsolatos részletekről a lakóhely szerinti információs irodáknál, illetve a katonai egységeknél lehet tájékozódni.
A katonai állások iránt érdeklődők jelentkezését február 12-től március 1-ig fogadják, a szelekció február 19. és március 4. között zajlik, az orvosi vizsgálatokra február 28. és március 8. között kerül sor, és
A jelentkezőknek 18 és 45 év közöttieknek kell lenniük, román állampolgársággal, illetve – legalább hat hónapja – romániai lakhellyel kell rendelkezniük, és feltétel a legalább a 10. osztály elvégzése is. Elvárás egyebek mellett a büntetlen előélet, illetve hogy a jelentkező ne legyen valamely politikai szervezet, párt tagja. A speciális munkakörök betöltéséhez szükség van még a B, illetve C kategóriás járművezetői engedélyre.
Mint ismert, az országban vitát váltottak ki Gheorghiță Vladnak, a román hadsereg új vezérkari főnökének szavai, miszerint bővíteni kell a hadsereg állományát. A vezérkari főnök szerint Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk. Több vezető román politikus – köztük Marcel Ciolacu kormányfő – erre úgy reagált: az ország sosem volt nagyobb biztonságban, mint most, nem áll fenn a veszélye annak, hogy Románia háborúba keveredjen.
Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk – véli Gheorghiță Vlad, a román hadsereg új vezérkari főnöke.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!