Több rendőr vigyáz a nyaralókra, Bulgáriába is jutott

Román rendőrök is járőröznek a bolgár tengerparton július 1. és augusztus 31. között. Ugyanakkor az Országos Rendőr-főkapitányság bővítette a Fekete-tenger romániai partszakaszán járőröző rendőrök számát.

Krónika

2017. július 02., 12:382017. július 02., 12:38

Az első bulgáriai különítmény szombaton kezdte meg a tevékenységét az Aranyparton, Albenában és Balcsikban, adta hírül az Agerpres hírügynökség. A nyolc rendőr feladata, hogy segítséget nyújtsanak a szomszédos országban nyaraló román turistáknak.

„A csapat négy párost alkot és augusztus elsején váltják őket. A különítmény minden tagja jól beszéli a bolgár nyelvet” - írja a hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.

A romániai rendőr-főkapitányság nyolcadik éve küld járőröző rendőröket Bulgáriába. Tavaly 4.700 román állampolgár vette igénybe segítségüket.

Bővítették a rendőrállományt a Fekete-tenger romániai partszakaszán is, július elsejétől 164 újabb rendőr vigyáz a turisták biztonságára. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint ezáltal szeptember 3-ig naponta 447 rendőr járőrözik naponta a tengerparti üdülőhelyeken vigyázva a nyaralók biztonságára.

Egyébként a román rendőrség a bulgáriaihoz hasonló együttműködést tart fenn évek óta a magyarországi hatóságokkal is, a román rendőrök elsősorban a hazai turisták által kedvelt üdülőhelyeket, például Hajdúszoboszlón segítik magyar kollégáik munkáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni
2025. július 18., péntek

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek

A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek
2025. július 18., péntek

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak

A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak
2025. július 18., péntek

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása

Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása
2025. július 18., péntek

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban
2025. július 18., péntek

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében

Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében
2025. július 18., péntek

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar

Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar
2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették