Fotó: román határrendészet
Több mint hárommillió euró értékű kábítószert próbált meg becsempészni Romániába egy bolgár állampolgár a becheti határátkelőn.
2023. augusztus 29., 11:012023. augusztus 29., 11:01
A határrendészet keddi közleménye szerint egy napraforgómagot szállító kamion rakterében a hatóságok összesen
A teherautót egy bolgár állampolgárságú férfi vezette, akit kábítószer-kereskedelem gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódik.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
szóljon hozzá!