Fotó: Pinti Attila
Több mint 2 millió román állampolgár támogatta eddig aláírásával a Klaus Iohannis államfő leváltására irányuló kezdeményezést, a parlamenti többség azonban nem hajlandó „véghezvinni a románok akaratát” – nyilatkozta kedden a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
2022. június 28., 11:592022. június 28., 11:59
2022. június 28., 12:132022. június 28., 12:13
A parlament épületében nyilatkozó George Simion azt mondta, az államfő leváltására irányuló kezdeményezést országszerte széles körben támogatták, kedd hajnali 4 óráig több mint 2 millió aláírás gyűlt össze,
Simion elmondta, javaslatot tett a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR), hogy nyújtsanak be közösen egy bizalmatlansági indítványt a kormány megbuktatására, illetve hogy kezdeményezzék együtt a parlamentben a Iohannis leváltására irányuló eljárást,
Az AUR vezetője az Agerpres szerint arról is beszélt, hogy bár a parlamenti ülésszak lejár, alakulatának törvényhozói nem mennek nyári szünetre.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.
Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 2025. június 18-án, szerdán megkezdte a 2024-es kampányhoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatások összegeinek átutalását.
A szociáldemokraták a péntekre és szombatra beütemezett két ülésen döntenek a párt kormányra lépéséről, illetve a miniszterjelöleltek kijelöléséről – jelentette be szerdán koradélután Florin Manole, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.
Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.
Romlott Ion Iliescu volt államfő állapota, ezért ismét meg kellett műteni – jelentette be szerdán a Román Hírszerező Szolgálat (SRI) kórháza.
Megtörténhet, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánykoalíciónak – jelentette ki Kelemen Hunor.
Hamisak azok az online térben terjedő videók és klipek, amelyek szerint Románia izraeli állampolgárok millióit készül befogadni és 3 millió lakást utal ki számukra – figyelmeztetett az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Miközben a Nicușor Dan államfő által kormányalakításra felkért négy párt kedden többórás tárgyalást követően részben elosztotta egymás között a minisztériumokat, a PSD még mindig nem mondja teljesen biztosra a kormányrészvételt.
szóljon hozzá!