Vallási szertartás járvány idején. Ortodox hívők ezrei vettek részt a Konstanca megyei zarándoklaton (Archív felvétel)
Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului
A rendkívül barátságtalan időjárás és a fertőzésveszély ellenére az idén is több ezren vettek részt kedden a Szent András-napi zarándoklaton, amelyet hagyományosan a Konstanca megyei Ion Corvin község határában található Szent András-barlangnál – az apostol kolostorrá alakított egykori állítólagos szálláshelyén – rendez a dobrudzsai megyéket magában foglaló tomisi ortodox érsekség.
2021. november 30., 15:272021. november 30., 15:27
2021. november 30., 15:302021. november 30., 15:30
A Digi 24 hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint a térségen áthaladó országúton megbénult a forgalom az út oldalán leparkolt autók miatt, a zarándokok pedig az utolsó öt kilométert gyalog tették meg a havasesőben, hogy részt vehessenek a Teodosie érsek által bemutatott szertartáson, megérinthessék a szentnek tulajdonított ereklyéket és
Miután tavaly a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése idején a tomisi érsekség a hatósági tiltás ellenére is megszervezte a zarándoklatot,
és elrendelte, hogy időnkét fertőtlenítsék azokat a felületeket, amelyeket sokan érintenek meg.
Kedden az ország védőszentjeként tisztelt Szent András napját ünneplik Romániában, amelyet 2012-ben nyilvánított hivatalos munkaszüneti nappá a bukaresti parlament.
A román ortodoxok úgy tartják, hogy az apostolok szétválása után – az evangéliumot Kis-Ázsia és a Fekete-tenger térségében hirdető – András egy ideig Dobrudzsában élt egy barlangban, majd a Dunán átkelve folytatta evangelizációs küldetését. A dák-római folytonosságot hirdető, Romániában hivatalossá vált eredetelmélet szerint a románok a térséget az ókorban benépesítő dákok, valamint a provinciát több mint másfél évszázadig megszálló rómaiak leszármazottai, a román nép pedig a keresztény tanok elterjedésének időszakában alakult ki.
és kétezer éve él a – Dunától északra fekvő – jelenlegi területén.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.
Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.
szóljon hozzá!