Toader szerint nem megalapozott az igazságügyi módosításokat bíráló ET-jelentés

Tudorel Toader •  Fotó: Facebook/Tudorel Toader

Tudorel Toader

Fotó: Facebook/Tudorel Toader

Kétségbe vonta Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerdán az Európa Tanács (ET) korrupcióellenes szakértőkből álló csoportja (GRECO) által a romániai igazságügyi reformokról készített, a módosításokat bíráló jelentés megalapozottságát.

Balogh Levente

2018. május 09., 16:452018. május 09., 16:45

A tárcavezető az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) meghívására a szenátusban ismertette az áprilisban elkészült jelentéssel kapcsolatos álláspontját, miután az ellenzék korábban azzal vádolta meg a kormányt, hogy szándékosan rejtegeti a nyilvánosság elől a jelentést.

A miniszter felrótta, hogy a jelentés ügyét felfújták, túlságosan mediatizálttá vált, és pontatlanságoktól hemzsegő információk láttak napvilágot róla.

Egyben hozzátette: egy civil szervezet képviselője és egy másik személy is „figyelmeztette", hogy azonnal hozza nyilvánosságra a dokumentumot, felróva nekik, hogy vagy nem ismerik a GRECO eljárásainak jellemzőt, vagy ha ismerik, akkor tendenciózusan tálalták az ügyet.

A miniszter egyúttal burkoltan arra utalt, hogy a jelentést nem kizárólag a külföldi szakértők írták, hanem belföldi segítőik is voltak, és kétségbe vonta a GRECO illetékeseinek hozzáértését.
„Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy őrizzük meg a törvényhozás méltóságát, a nemzeti jellegzetességekkel és a nemzeti érdekkel összhangban, tiszteletben tartva az alkotmányos és európai normákat, reményemnek adok hangot, hogy a GRECO-jelentés kizárólag a GRECO szakértőinek munkája, amelyet korrekt tájékozódás alapján írtak, esetleges hazai közreműködés nélkül. Ezen reményemet egy olyan tény alapján fogalmazom meg, amelyet megtapasztaltam:

Idézet
én magam is szóba álltam a minisztériumban a GRECO szakértőivel, és nem azt a meggyőződést keltették bennem, hogy szakmai szempontból felnőnek a jelentés tartalmához”

– fogalmazott a miniszter. Toader hozzátette: a jelentés amúgy sem kötelező érvényű, a GRECO szakértői pedig nem léphetnek túl a nemzeti törvényhozás akaratán. A miniszter szerint GRECO által megfogalmazott aggodalmak ráadásul ellentmondásban vannak az alkotmánybíróság döntésével, amelyben az leszögezte, hogy az ügyészek és bírák szakmai kihágásainak vizsgálatára szolgáló ügyészség létrehozása nem ellentétes az alkotmánnyal.

A GRECO még áprilisban közleményt adott ki, amelyben aggodalmát fejezte ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt. A csoport szerint aggodalomra ad okot, hogy a parlamentben decemberben elfogadott három törvénymódosítás negatív hatással lehet a bíróságok és ügyészségek személyzeti struktúrájára. A reformok jelentősége ellenére nem értékelték megfelelően azok hatását, és az erre irányuló jogalkotási folyamat is megkérdőjelezhető volt – közölték.

korábban írtuk

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői aggódnak a román igazságügyi reformtervek miatt
Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői aggódnak a román igazságügyi reformtervek miatt

Az Európa Tanács (ET) aggodalmát fejezi ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt – közölték az ET korrupcióellenes szakértői szerdán kiadott nyilatkozatukban.

A szakértők arra szólították fel Romániát, hogy hagyjon fel az igazságszolgáltatáson belüli bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó új, különleges ügyészi részleg létrehozásával.
Megjegyezték továbbá, hogy ellentmondásos a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének elmozdítását célzó eljárás februári megindítása is, és ismételten további biztosítékok bevezetését javasolták az ügyészek kinevezésére és felmentésére vonatkozóan. Véleményük szerint ugyanilyen fontosságú a büntetőjogi szabályok módosításának tervezete is, ugyanis elfogadása egyértelműen ellentmondana Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak, köztük a korrupcióról szóló büntetőjogi egyezménynek.

A jelentés szerint a bemutatott szabályozások jelentősen gyengítenék a korrupciós bűncselekmények számon kérhetőségét. A GRECO szakértői végezetül arra szólították fel Romániát, hogy tartózkodjon a büntetőjogi szabályok további olyan irányú módosításaitól, amelyek akadályozhatják azok korrupcióellenes célkitűzéseit.

Klemm: figyeljük az igazságügyi módosításokat

Az Amerikai Egyesült Államok figyelemmel kíséri az igazságügyi törvények módosítására irányuló újabb parlamenti kezdeményezést – jelentette ki kedden az USA bukaresti nagykövete. Hans Klemm méltatóan nyilatkozott Klaus Johannis államfő azon indítványáról, hogy a Velencei Bizottsághoz küldje véleményeztetésre az igazságügyi törvényeket módosító első tervezetcsomagot. Hozzátette: az USA jelenleg a büntető törvénykönyv és a büntető-eljárási törvény tervezett módosításait kíséri figyelemmel.

„Meg akarunk bizonyosodni afelől, hogy a változtatások erősebbé és függetlenebbé teszik majd a romániai igazságszolgáltatási rendszert, és megerősítik a jogállamiságot és a korrupcióellenes harcot” – nyilatkozta Klemm, hozzátéve, hogy országa hatékonyan együttműködik az ügyészekkel, és reméli, hogy a tervezett változtatások nem fogják megnehezíteni az amerikai igazságszolgáltatás képviselői számára az együttműködést romániai hivatali kollégáikkal. Példaként azt hozta fel, hogy az új törvény megváltoztatná, mit lehet bizonyítékként felhasználni egy büntetőjogi ügyben. „Ha a videokamerás megfigyelés többé nem használható fel, ez esetleg korlátozhatja lehetőségeinket a román igazságszolgáltatási szervekkel való együttműködés terén” – mondta az USA nagykövete.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint