„A zsenik edzője”. A rendőrség egy kiskorú fiú társaságában érte Kristóf Lajost
Fotó: Facebook/Kristóf Lajos
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
2024. július 21., 09:112024. július 21., 09:11
2024. július 21., 12:422024. július 21., 12:42
A rendőrség közleménye szerint a férfi pénz vagy egyéb javak ígéretével csalta fel a kiskorút a Bukarest 4. kerületében található lakásba, ahol tetten érték.
A gyanúsítottat őrizetbe vették, a fiút az édesanyja gondjaira bízták.
Az akcióban szerepet kapott a rendőrség különleges műveleti osztálya is, amely megfigyelés alatt tartotta a férfit.
A 14 éves fiú édesanyja a román közszolgálati televíziónak elmondta, hogy már jó ideje gyanakodott, hogy valami nincs rendben.
A férfi 2022-ben ismerkedett meg a fiával, és annak 13 éves testvérét is megpróbálta behálózni.
Mint mondta, szinte teljesen ellene fordította a fiát, miután korrepetálásra hivatkozva arra kényszerítette, hogy több időt töltsön vele, mint a családjával.
Így
Mobiltelefont is ajándékozott neki, azon tartotta a kapcsolatot vele, az édesanya szerint a fiúnak állandóan magánál kellett tartania, mert a férfi folyamatosan üzeneteket küldött neki.
Az édesanyja gyanakodni kezdett, és végül rendőrséghez fordult.
A rendőrök két héten keresztül tartották megfigyelés alatt a férfit, amíg végül szombaton rajtaütöttek.
Az értesülések szerint Kristóf, akit három órán keresztül hallgattak ki, mielőtt 24 órára őrizetbe vették volna, nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését.
Kristóf a beszámolók szerint számos nemzetközi és romániai elismerést kapott az oktatási rendszer megreformálásáért kifejtett tevékenysége miatt.
A sajtó jellemzése szerint az oktatás reformja mellett a különleges képességű gyerekek mentorálásában is élen járt.
A tisztségeiről a következőket írta:
Az Amias Small School alapító igazgatója
Oktatási szakértő – Bukaresti Ifjúsági Központ
Alapító elnök – Ifjúsági Baráti és Nevelési Szövetség
A romániai nemzeti Mentorprogram alapítója.
Általános producer színház és előadás: Állami Zsidó Színház, Bukaresti Nemzeti Opera, Reduta Központ”.
Felsorolta a díjait is:
2019: A Top Education Conference 2019 – Global Forum for Education and Learning nemzetközi oktatási és tanulási fórumon a 100 legjobb nemzetközi oktatási vezető közé került.
2022: IG Group International – Kiválóság az oktatásban díj
2022: Oktatás 2.0 – Kiemelkedő vezetői tevékenység az oktatásban
Az általa alkalmazott rendszert úgy jellemezte, hogy az
Kristóf 1985-ben született a Maros megyei Szászrégenben, és árvaházban nőtt fel, miután édesanyja három éves korában elhagyta.
A sajtó az életrajzában arról írt, hogy embertelen bánásmódot kellett elszenvednie a kommunista árvaházakban, bántalmazták, sokszor megbüntették, hidegtől és éhségtől szenvedett.
Az oktatási szakemberként ünnepelt Kristóf által alapított magániskola ugyanakkor nem szerepel az akkreditált intézmények között.
Maia Morgenstern: rosszul vagyok
Megdöbbenve reagált Maia Morgenstern, a bukaresti Állami Zsidó Színház igazgatója a Kristóf Lajossal kapcsolatos hírekre. Kristóf az életrajzában a zsidó színház producereként is emlegette magát, illetve 2021-ben a magániskolája nevében mondott köszönetet a teátrum egy előadásáért.
„Nem tudom, mi az igazság. Nem akarok álhíreket terjeszteni. De rosszul érzem magam. Fizikailag rosszul vagyok. Nem ez az első alkalom. Nem az első alkalom, hogy a jó szándékomat, a segíteni akarásomat, a szolidaritásomat, az empátiámat, a kedves gondolatomat... egyszerűen bemocskolják, a szemétbe dobják. Sajnálom” – írta Maia Morgenstern a Facebookon.
A közismert rendező, Victor Ioan Frunză szintén reagált a hírre. Közösségi oldalán arról írt: emlékszik Kristófra, miután az petíciókat indított egyes színházak és kulturális központok megszüntetése érdekében, amelyek nem támogatták a rendezvényeit.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
1 hozzászólás