Fotó: Román Rendőrség
Kábítószer-kereskedelem és bűnszervezet létrehozása miatt 16 személyt állít bíróság elé a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az úgynevezett Enigma-ügyben.
2023. augusztus 01., 19:302023. augusztus 01., 19:30
A DIICOT keddi tájékoztatása szerint az ügyészség ,,Enigma művelete" egy szervezett bűnözői csoport felszámolását célozta, amely egy üzenetküldő platformon ,,Édes fű” (Iarba Dulce) néven létrehozott egy csevegőcsoportot, ahol kábítószert és etnobotanikus szereket árultak iskolásoknak. Az ügyészek szerint a csoportnak megközelítőleg 11 000 tagja volt. A bűnbanda tagjait törvénytelen fegyvertartással és gyermekpornográfiával is gyanúsítják.
egy szabadlábon, egy pedig egy másik ügy miatti letartóztatásban, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Fotó: Román Rendőrség
A csoport tagjai szervezetten ténykedtek az új tagok felvételén és integrációján, a drogok beszerzésén és értékesítésén. A DIICOT közleménye szerint vásárlóik fiatal és nagyon fiatal korúak voltak, a bűnbanda tagjai többek között tombolák szervezésével is ösztönözték a drogfogyasztást
Ez az online feketepiac könnyen hozzáférhető volt a fiatalok, a kiskorúak számára, és lehetőséget kínált nekik, hogy névtelenül, látszólagos biztonságban kapcsolatba lépjenek olyan kábítószer-kereskedőkkel, akikkel a való életben nem tudtak volna könnyen találkozni vagy kapcsolatba lépni.
Fotó: Román Rendőrség
Az ügyészség kérte a drogok, a kábítószer-kereskedésből származó pénzösszegek és a tevékenységhez használt eszközök lefoglalását, valamint, hogy a vádlottakat kötelezzék 160 000 lejes perköltség megtérítésére. Az ügyet a bukaresti törvényszék tárgyalja.
A szárazság miatt a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában – tájékoztatott hétfőn az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)