Fotó: Haáz Vince
Tiltakozó akciókat helyezett kilátásba a tanügyi alkalmazottak egy részét tömörítő Spiru Haret szakszervezeti szövetség arra az esetre, ha a 2021-es állami költségvetés elfogadásáig a kormány nem dönt a tanügyben dolgozók bérének emeléséről.
2021. január 02., 19:512021. január 02., 19:51
2021. január 02., 23:452021. január 02., 23:45
A szakszervezeti szövetség kéri a kormánytól, vizsgálja felül a bérek befagyasztására vonatkozó döntését, és készítsen egy „korrekt elemzést” a tanügyi fizetésekről. Amennyiben a 2021-es költségvetés elfogadásáig nem ismerteti a kormány a tanügyi bérekkel kapcsolatos álláspontját, tiltakozó akciókba kezdenek – áll a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke, Marius Nistor által aláírt közleményben.
Ebben hangsúlyozzák, hogy
Marius Nistor ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a bizonyos közintézményeknél dolgozó őröknek vagy sofőröknek nagyobb a fizetésük, mint a tanároknak.
Az érdekvédelem vezetője felrója azt is, hogy a járvány beálltakor a tanügyi alkalmazottakat „bedobták a mélyvízbe”, megfelelő felkészítés és eszközök hiányában kellett áttérniük az online tanrendre, saját zsebből kellett az online tanításhoz szükséges eszközöket vásárolniuk, és a Youtube-ról kellett megtanulniuk, miként léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel – ahol lehetett, mert még jelenleg is számos olyan gyerek van, akiket megfosztanak a tanuláshoz való joguktól, mivel nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy részt vegyenek ezeken a tevékenységeken.
Az érdekvédelem hangsúlyozza,
Ugyanakkor a törvény értelmében 2021 januárjától valamennyi közalkalmazott bére a 2018. decemberi és az egységes bértörvény által a 2022-es évre előirányzott fizetése közötti különbség 25 százalékával kellene hogy nőjön.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!