Fotó: Haáz Vince
Tizenhárom százalékkal nőhetnek a pedagógusok bérei januártól – közölte az Edupedu.ro oktatási szakportál saját forrásokra hivatkozva. A portál szerint ez kevesebb, mint amennyit a kormány nyáron, a pedagógussztrájk nyomán vállalt.
2023. december 07., 12:582023. december 07., 12:58
Az oktatási portál egy, a birtokába került, a pénzügyminisztérium által kidolgozott kormányrendelet-tervezetre hivatkozik, amely értelmében a pedagógusok és az oktatási rendszerben dolgozó kisegítő személyzet alapfizetése januártól 13, augusztustól pedig további 7 százalékkal nőne a 2023. decemberében érvényes értékhez képest.
Nemrég a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu is arról beszélt: a szakszervezetek javaslati alapján jövőre legalább 20 százalékos béremelést kell kapniuk a pedagógusoknak.
Mint ismeretes, nyáron a pedagógusok hetekig sztrájkoltak a béremelésért, a kormány ennek nyomán elfogadta a 2023/57-es sürgősségi rendeletet, amely a tanügyi alkalmazottak bérezéséről szól.
Ennek nem az indoklásába, hanem a szövegébe került be az az előírás, miszerint 2024. január elsejétől az új közalkalmazotti törvényben előirányzott béremelés 50 százalékával növelik a fizetéseket a tanügyben.
A jogszabály a 3. paragrafus második bekezdésében előírja, hogy a jövő januártól hatályba lépő új közalkalmazotti bértörvényben a tanárok bértáblája az állami társadalombiztosítási költségvetés kiszámításakor alapul vett országos átlagbértől indul.
A 3. paragrafus harmadik bekezdése szerint a tanügyi alkalmazottak fizetését 2024. január elsejétől az akkori alapbérük és új közalkalmazotti bértörvényben előírt fizetésük különbözetének 50 százalékával emelik.
Az Edupedu.ro mindezek alapján saját számításaira hivatkozva azt állítja: a rendelet nyomán januártól nem 13, hanem 40 százalékkal kellene nőniük a pedagógusbéreknek.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!