Fotó: ISU Ialomita
Tíz személy meghalt, további nyolc megsebesült szombat hajnalban Ialomiţa megyében, a 2A országúton, Slobozia és Urziceni között, Balaciu község Sfîntu Gheorghe településének közelében, amikor egy kamion egy kisbusszal ütközött – közölte Ludmila-Marina Dascălu, a Ialomiţa Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2019. október 05., 10:232019. október 05., 10:23
2019. október 05., 13:162019. október 05., 13:16
Az Agerpres tájékoztatása szerint a baleset hajnali öt óra körül történt, és az első információk szerint az okozta, hogy a kamion áthajtott a szembejövő sávra és frontálisan ütközött a kisbusszal. A rendőrségi szóvivő közölte, a kamion vezetője vélhetően elaludt a kormánynál.
A kisbusz 17 utasa közül heten a helyszínen meghaltak, kilencet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egy közülük utólag meghalt. A hatóságokat a 112-es egységes segélyhívószámon értesítették a balesetről, azonnal életbe léptették a legmagasabb fokozatú, vörös akciótervet. A forgalom mintegy másfél órára mindkét irányban leállt az országúton. Ez volt idén az eddigi legsúlyosabb közúti baleset a romániai országutakon.
Fotó: ISU Ialomita
Az Európai Unió tagországai közül Romániában történik az egyik legtöbb közlekedési baleset. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint tavaly csaknem 1900-an vesztették életüket a közutakon, ami azt jelenti, hogy átlagban naponta öten haltak meg.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!