Szerdán Romániába érkezik Emmanuel Macron francia államfő

•  Fotó: Emmanuel Macron/Facebook

Fotó: Emmanuel Macron/Facebook

Romániába érkezik szerdán a francia államfő. Emmanuel Macront a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszponton fogadja Klaus Iohannis államfő – tájékoztatott kedden az Elnöki Hivatal.

Hírösszefoglaló

2022. június 14., 12:032022. június 14., 12:03

A két államfő hivatalos megbeszéléseket folytat, és találkozik a román, a francia, illetve más szövetséges országok Romániába telepített katonáival. A két elnök megvitatja a 2018-ban Párizsban megújított román-francia stratégiai partnerség fejlesztési lehetőségeit,

de szó lesz az egyeztetésen Románia schengeni csatlakozásáról, illetve az Európai Unió külső határainak védelméhez való hozzájárulásáról.

A közlemény értelmében külön figyelmet fordítanak a két ország álláspontjának összehangolására a hónap második felében esedékes uniós és NATO-csúcstalálkozó vonatkozásában – közölte az Agerpres hírügynökség. 

Kiemelt téma lesz továbbá a térség biztonsági helyzetének alakulása és az ukrajnai háború sokrétű hatásai,

valamint Ukrajna és az ukrán menekültek támogatása, illetve az ország újjáépítésére vonatkozó javaslatok. Tárgyalni fognak emellett a Moldovai Köztársaság további támogatásáról, illetve Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia európai uniós integrációjáról is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Erdélyben készülnek Románia új harci drónjai

Erdélyben készülnek Románia saját gyártású harci drónjai – jelentette be a bukaresti gazdasági minisztérium.

Erdélyben készülnek Románia új harci drónjai
2025. március 28., péntek

A kormánypártok párbeszédet sürgetnek az Egyesült Államokkal

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondja, Emil Hurezeanu külügyminiszterrel „nincs semmi problémája”, de a külügyminisztérium intézményével kapcsolatban vannak fenntartásai.

A kormánypártok párbeszédet sürgetnek az Egyesült Államokkal
2025. március 28., péntek

Kelemen Hunor válasza Victor Pontának: a magyarok nem Románia ellenségei

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pénteken kijelentette, hogy „a magyarok nem Románia ellenségei”, Victor Ponta elnökjelölt pedig „mellébeszél”, amikor azt mondja, hogy soha nem támogatná egy RMDSZ-es pénzügyminiszter kinevezését.

Kelemen Hunor válasza Victor Pontának: a magyarok nem Románia ellenségei
2025. március 28., péntek

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu

A kormány elsődleges prioritása jelenleg az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósítása, de a következő fontos lépés a közigazgatási-területi átszervezés és a közszféra reformja – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.

Ismét közigazgatási-területi átszervezésről beszélt Marcel Ciolacu
2025. március 28., péntek

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást

Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást ahhoz, hogy Románia a történelem jó oldalán maradjon, különben zavaros időszak következhet az ország számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Kelemen Hunor: Crin Antonescunak kell megnyernie az elnökválasztást
2025. március 28., péntek

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki

Marcel Ciolacu kormányfő több államtitkárt nevezett ki a munkaügyi, gazdasági, művelődési, közlekedésügyi, befektetési, energiaügyi, mezőgazdasági és egészségügyi minisztériumba.

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki
Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki
2025. március 28., péntek

Újabb magyar államtitkárokat neveztek ki

2025. március 28., péntek

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból

Hiba volt 2023-ban kirúgni az RMDSZ-t az akkori, a maival megegyező hárompárti koalícióból – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken.

Ciolacu: hiba volt kirúgni az RMDSZ-t a koalícióból
2025. március 28., péntek

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen

A demokráciát és a szólásszabadságot sérti a román miniszterelnök szerint, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte egyes újságírók véleménynyilvánításainak törlését az internetes felületekről.

Szükséges szabályozás vagy cenzúra? A kormányfő kirohant a médiahatóság ellen
2025. március 27., csütörtök

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának

A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.

Nincs kötelező biztosítása a romániai gépkocsik közel 30 százalékának
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi

A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.

Jön a lakcím nélküli román személyi
Jön a lakcím nélküli román személyi
2025. március 27., csütörtök

Jön a lakcím nélküli román személyi