Szakértő: enyhébb lehet a harmadik vírushullám Romániában

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Bár éppen a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdődő, felívelő szakaszában vagyunk, egyes szakértők derűlátóak azt illetően, mikorra fordul jobbra a helyzet. Doina Azoicăi, a Román Epidemiológiai Társaság elnöke szerint ugyan jövő évig a vírus még velünk marad, már idén nyáron érezhetően javul majd a helyzet.

Balogh Levente

2021. március 04., 19:162021. március 04., 19:16

2021. március 04., 19:572021. március 04., 19:57

Az Adevărul által idézett egészségügyi szakértő szerint igaz ugyan, hogy itt a harmadik hullám, mivel egyre jobban terjed a brit és a dél-afrikai vírusvariáns, ám szerinte ez kevésbé lesz intenzív, mint a második, mivel már van egy ütőkártya a kezünkben: az oltás. Márpedig ezen a téren Románia az élmezőnybe tartozik – igaz, a tesztelésben viszont nem.

Hangsúlyozta: a harmadik hullám várhatóan azért lesz kevésbé súlyos, mivel a lakosság egy része már megkapta az oltást, így immunis a kórra. Mindazonáltal az elővigyázatossági intézkedéseket továbbra is be kell tartani.

A szakember némi kétellyel fogadja a hatóságok nyilatkozatait, hogy szeptemberre beoltják a lakosság 70 százalékát, ami már elvileg elegendő lenne a nyájimmunitás kialakulásához, ugyanakkor úgy véli: az egyre növekvő átoltottság és a vírus számára káros magasabb hőmérséklet miatt nyáron valóban elkezdhet visszatérni az élet a normális kerékvágásba, és lazítások jöhetnek. Mindemellett szerinte idén még nem szabadulunk meg teljesen a kórtól, ez csak 2022-ben valósulhat meg.

A szakértő úgy véli, akár több újabb hullám is lehet idén, de azok mind kisebb intenzitásúak lesznek, mint az első kettő, ráadásul idén újabb oltások kerülnek majd forgalomba, illetve a már meglevőket hozzáigazítják az időközben kialakult mutációkhoz.

Ennek nyomán 2022-től visszatérhet a normalitás, miután az egyre hatékonyabb vakcinákkal sikerül ellenőrzés alá vonni a járványt.

Mint arról beszámoltunk, több szakorvos szerint is elérte az országot a járvány harmadik hulláma, ezt igazolja, hogy egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, ráadásul ezek jelentős része immár a fiatalok közül kerül ki, ami a brit mutáns terjedésére utal. Az intenzív osztályokon is egyre több embert ápolnak, Temesváron például már nincsenek szabad helyek.

Szinten maradt a fertőzésszám

Az előző napihoz hasonlóan alakultak a csütörtökön közzétett fertőzési adatok: 35 949 tesztből – ebből 26 41 PCR-, 9539 pedig antigénteszt – 4271 lett pozitív, ami 11,88 százalékos arány. Ezzel az igazolt fertőzöttek száma 816 859. A gyógyultak száma 2894 fővel 749 673-ra nőtt. Az aktív esetek száma már 46 232 volt. A kór szövődményeiben 98-an haltak meg – közülük 94-en krónikus betegek voltak –, ezzel 20 684-re nőtt az elhunytak száma. A kórházakban 9035 fertőzöttet ápoltak, közülük 1070-et intenzív osztályon.

Megkezdték a Szputnyik V folyamatos értékelését

Megkezdte az orosz Szputnyik V vakcina folyamatos értékelését (rolling review) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) – közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója kijelentette, hogy jóváhagyás esetén júniustól 50 millió adag Szputnyik V lesz szállítható az Unióba. Eközben Jirí Ovcácek cseh elnöki szóvivő szerda este a Twitteren közölte: Kína Milos Zeman cseh államfő kérésére koronavírus elleni Sinopharm vakcinát szállít Csehországnak. Ovcácek szerint az államfőt Andrej Babis miniszterelnök kérte meg arra, hogy forduljon Kínához a Sinopharm vakcina ügyében. Szerda este jelentette az IHNED.cz cseh hírportál jól értesült forrásokra hivatkozva, hogy Csehország, Szlovákia és Ausztria soron kívül egyenként százezer adag Pfizer/BioNTech vakcinát kap az Európai Unió többi tagállamától.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések