Bogdan Ivan miniszter szerint mihamarabb meg kell szüntetni a „patthelyzetet”
Fotó: Kutatási minisztérium
Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.
2024. március 22., 17:312024. március 22., 17:31
2024. március 22., 17:462024. március 22., 17:46
A tárcavezető a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a Román Posta részvényeinek többségét birtokló minisztérium vezetőjeként igyekezett közvetíteni a vállalat vezetősége és a szakszervezet közötti tárgyalásokon. Ennek ellenére patthelyzet alakult ki, úgy tűnik, hogy a vállalat vezetősége „süket az érdekvédelmi szervezet követeléseire”.
„Nagy érdeklődéssel várom a hazatérését és a magyarázatát, illetve hogy szüntessük meg ezt a patthelyzetet” – fogalmazott.
Szerdán a Román Posta több alkalmazottja kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott. A szakszervezeti vezetők kilátásba helyezték, hogy március 29-én általános sztrájkba lépnek a postai dolgozók, miután nem sikerült kiegyezni a vezetőséggel az új kollektív munkaszerződésről.
Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!