Suceavai ortodox érsek: csak akkor ünnepeljük együtt a húsvétot, ha a nyugati kereszténység is a hibás naptár szerint üli meg

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Sajátosan értelmezett „engedékenységgel” reagált Calinic, Suceava ortodox érseke neves román értelmiségiek azon, a román ortodox egyház Szent Szinódusához intézett felhívására, amelyben azt kérték, hogy az ortodoxok közösen ünnepelhessék a húsvétot a nyugati kereszténységgel.

Krónika

2023. április 26., 13:232023. április 26., 13:23

Calinic érseket a beszámolók szerint egy híve kérdezte meg, hogy mit gondol a felvetésről.

„Az embereket megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, de ez nem jelenti azt, hogy a Szent Szinódus minden kérésüket teljesíti” – válaszolta az egyházi elöljáró.

Hozzátette:

a húsvét azonos időpontban való megünneplése lehetséges, de az ortodoxoknak nem szabad elfogadniuk más felekezetek álláspontját.

„Ha a jövőben lesznek olyanok, akik velünk együtt kívánják ünnepelni a húsvétot, akkor megtehetik, de az ortodox keresztények nem ünnepelhetik velük együtt (a nyugati kereszténység húsvétjának időpontjában – szerk. megj.). Az egyházban nem lehet komoly dolgokkal játszani. Az első ökumenikus zsinat megállapította a húsvét dátumát” – tette hozzá Calinic érsek.

Mint arról beszámoltunk,

köztük Adrian Papahagi kolozsvári egyetemi tanár, író, Theodor Bacoschi volt külügyminiszter, Ana Blandiana író, Andrei Pleşu filozófus, művészettörténész, volt művelődési miniszter, valamint Daniel David, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora.

Az első nikaiai zsinat (Kr. u. 325) határozata alapján a húsvét napja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap.

A nyugati kereszténység által a húsvét meghatározására ma használt módszert a Gergely-féle naptárreformot szabályozó kánonban (1582) rögzítették. Ebben pontosították, hogy mit kell az egyházi naptár értelmében „tavaszi napéjegyenlőségnek” illetve azt követő „teliholdnak” tekinteni.

A keleti egyházrészek egy régebbi, a VI. században élt Dionysius Exiguus által megalkotott rendszer szerint számítják a húsvétot, mely alapgondolatát tekintve megegyezik a Gregorián-naptár szerinti számítással, csak semmilyen naptárkorrekciót nem tartalmaz.

Ferenc pápa 2015 júniusában bejelentette, hogy a római katolikus egyház kész megváltoztatni a húsvétszámítás módját, hogy a katolikusok húsvétja egybeessen más keresztény vallások húsvétjával.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van
2025. június 15., vasárnap

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt
2025. június 15., vasárnap

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit

Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit
2025. június 14., szombat

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt