Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

•  Fotó: Facebook/George Simion

Fotó: Facebook/George Simion

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy fenntartja a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben, illetve hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból. A szélsőségesen nacionalista politikus egy interjúban fejtette ki véleményét az ismert MAGA-influenszer, Jack Posobiec kérdéseire válaszolva.

Krónika

2025. május 10., 19:402025. május 10., 19:40

Jack Posobiec amerikai konzervatív újságíró egy interjú során azt kérdezte George Simiontól, aggódik-e amiatt, hogy ugyanaz történik majd, mint a korábbi választáson (amelyet a bukaresti Alkotmánybíróság érvénytelenített), vagyis az igazságszolgáltatás ismét közbelép – olvasható a Hotnews.ro cikkében.

„Az igazságszolgáltatás most nem léphet közbe, Washington üzenete nagyon erős volt, és

köszönet az amerikai belbiztonsági minisztériumnak és az államtitkárságnak, hogy figyelmeztetést küldtek Romániának. Egy helyes figyelmeztetést, miszerint nem vagytok demokrácia, ezért nem lehettek a Visa Waiver programban”

– válaszolt Simion a kérdésre, hozzátéve, hogy politikai ellenfelei ezzel ellentétben azt próbálták sugallni, hogy ő volt a döntés oka.

Mint ismeretes, az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) május 2-án jelentette be, hogy visszavonta a Biden-adminisztráció január 9-i döntését, amellyel „a biztonsági aggályok ellenére” jóváhagyták Románia csatlakozását a Visa Waiver vízummentességi programhoz (VWP).

A DHS honlapján közzétett bejelentés szerint a március 25-én kezdődött felülvizsgálat nyomán a belbiztonsági minisztérium megállapította: Románia csatlakozását vissza kell vonni a VWP integritásának védelme, valamint a határok és a bevándorlás biztonságának szavatolása érdekében.

„Nemzetbiztonságunk szempontjából elengedhetetlen a vízummentességi program magas színvonalának fenntartása. Tekintettel arra, hogy a kormány a határvédelemre és bevándorlásbiztonságra összpontosít, a belbiztonsági miniszter a külügyminiszterrel egyeztetve úgy döntött, hogy azonnal visszavonja Románia felvételét a VWP-be” – idézte a közlemény Tricia McLaughlin helyettes államtitkár bejelentését.

A szóvivő ugyanakkor háláját fejezte ki Romániának a biztonsági együttműködés javítása terén tanúsított, évek óta tartó szoros partnerségért és arról biztosította Romániát, hogy a jövőben ismét fontolóra veszik majd felvételét a vízummentességi programba.

A bukaresti kormány válaszában leszögezte: Románia minden olyan technikai feltételnek eleget tett, amelyet az „amerikai adminisztrációk” eddig megszabtak a vízummentességi programhoz történő csatlakozással kapcsolatban.

Simion korábban a téma kapcsán a Digi24-nek adott interjújában elmondta, hogy

szerinte Románia kizárását a 2024. december 6-i választások megsemmisítése indokolta.

„Kapcsolatban vagyunk az amerikai belbiztonsági minisztérium és az államtitkárság illetékeseivel, és van egy ütemtervünk a problémára. Amint visszatérünk a demokráciához, a vízummentességet vissza fogják állítani” – állította Simion.

Amikor felhívták a figyelmét, hogy Romániában demokrácia van, hiszen szabadon beszélhet és szerepelhet a médiában, Simion azt válaszolta:

„Egyetértek, és jó, hogy párbeszédet folytathatunk, még ha néha ellentétes véleményünk is van.”

„Amit ezzel kapcsolatban el szeretnék mondani, nem tudom, hogy ön egyetért-e vagy sem, az az, hogy kikerültünk a Visa Waiver programból, mert Romániában december 6-án törölték a választásokat. Közvetlenül a forrástól mondom” – tette hozzá Simion.

korábban írtuk

Amerika kizárta Romániát a vízummentességi programból
Amerika kizárta Romániát a vízummentességi programból

Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik
2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint