Románia lakosságának a fele nem fér hozzá a csatornázási rendszerhez

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az ország lakosságának kevesebb mint a fele, 49 százaléka fér hozzá a csatornázási rendszerhez, azaz csak mintegy 9,7 millió személy otthona van rácsatlakozva a szennyvízelvezető hálózatra – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb, 2016-ra vonatkozó felméréséből.

Kőrössy Andrea

2017. július 20., 13:322017. július 20., 13:32

Ez viszont még mindig jobb arány a 2015-ösnél, két évvel ezelőtt ugyanis 9,4 millió lakost, Románia népességének 47 százalékát érte el a szolgáltatás. A statisztikából az is kiderül, hogy tavaly az előző évhez képest 2600 kilométerrel bővült az ország csatornázási rendszere, ebből 1150 kilométer vezetéket a városokban, 1500 kilométert pedig vidéki környezetben fektettek le.

Az INS arról is beszámolt: 2016 végén az ivóvizet a háztartásokba eljuttató hálózat hossza közel 80 ezer kilométeres volt,

2700 kilométerrel hosszabb, mint 2015 utolsó napján. Az elmúlt évben országos szinten 74 millió köbméter ivóvíz jutott el a háztartásokba és az ipari szereplőkhöz, ez 3,28 millióval több, mint 2015-ben. Az elhasznált vízmennyiség 76 százalékát, 56 millió köbmétert a háztartások használtak el.

Az adatokból az is kiderül, hogy az országban működő gázvezetékek hossza tavaly év végén közel 40 ezer kilométer volt,

ebből 22 ezer kilométer a városokban van lefektetve. 2016 folyamán 913 romániai településre szállítottak földgázt, ebből 245 város volt. A tavalyi évben a háztartási és ipari ügyfeleknek 8,4 milliárd köbméter földgázt szállítottak, 107 millióval többet, mint 2015-ben. Ez esetben az ipari fogyasztók használtak el több energiát, a háztartásokba ugyanis az elhasznált földgáz mennyiségének 34 százaléka, 2,9 milliárd köbméter jutott.

A statisztikai hivatal arról is beszámolt: tavaly a városok területén levő zöldövezetek – parkok, közkertek, játszóterek és sportlétesítmények füves része – kiterjedése közel 27 ezer hektár volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára