Az ukrajnai tűzszünet és annak felügyelete jelentette a CSAT-ülés fő napirendi pontját
Fotó: presidency.ro
Románia üdvözli a rijádi béketárgyalások eredményeit, fekete-tengeri országként kiemelt figyelemmel követi a tűzszünetre, ennek ellenőrzésére, a hajózás biztonságára vonatkozó egyeztetéseket és kész részt venni a fekete-tengeri tűzszünet felügyeletében – közölte pénteki ülése után a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT). A tűzszünet kérdése mellett szóba került a haditengerészet flottájának bővítése is.
2025. március 28., 20:372025. március 28., 20:37
Az Ilie Bolojan ideiglenes államfő által első ízben összehívott nemzetbiztonsági testület elsősorban az ukrajnai háború fejleményeit és az Amerikai Egyesült Államok által kezdeményezett béketárgyalások perspektíváit elemezte. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja: Romániának van a leghosszabb szárazföldi és tengeri határa Ukrajnával, ilyenként közvetlenül érdekelt a tűzszünetben, majd a háború lezárásában, Ukrajna európai integrációja folytatásában.
A CSAT szerint a béketárgyalásokról nem hiányozhat sem Európa, sem Ukrajna. Az európai országoknak az eddigieknél nagyobb szerepet kell vállalniuk az európai béke megőrzésében és a maga részéről Románia kész is fokozatosan, az európai alapokat felhasználva növelni védelmi kiadásait – idézte a közleményt az MTI. A CSAT fel is hatalmazta a védelmi minisztériumot egy új könnyű korvett beszerzésére és folytassa a román hadiflotta korszerűsítési programját.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
A CSAT ugyanakkor kiemelte, hogy Romániának sürgős, kezdeményező lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy erősítse kétoldalú együttműködését legfőbb stratégiai partnerével, az Egyesült Államokkal, annak érdekében, hogy megmaradjon a jelentős amerikai katonai jelenlét Románia területén, ez ugyanis életbevágó az ország biztonsági érdekei szempontjából.
A CSAT ülésén arról is döntés született, hogy új hajóval bővítik a haditengerészet flottáját. Az államelnöki hivatal tájékoztatása szerint a haditengerészet modernizálásának részeként egy könnyű korvettet szereznek be, amely képes a lehető legrövidebb idő alatt különböző küldetéseket végrehajtani. A közlemény leszögezi, hogy a román hadsereg továbbra is elrettentő képességének megerősítésére koncentrál, hogy hatékonyan tudjon szembenézni a klasszikus, aszimmetrikus, hibrid és egyéb fenyegetések minden fajtájával – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!