Emmanuel Macron francia elnök fogadja Ilie Bolojant Párizsban a „tettre készek” koalíciójának találkozóján
Fotó: Presidency.ro
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő. Ilie Bolojan egyúttal közölte, hogy Románia részt vesz a 30 napos fekete-tengeri tűzszünetet felügyelő munkacsoportban.
2025. március 27., 17:342025. március 27., 17:34
2025. március 27., 19:362025. március 27., 19:36
A „tettre készek koalícióját” alkotó országok vezetőinek találkozója utáni sajtótájékoztatóján Románia ügyvivő államfője nagyon fontosnak nevezte a koordinációt az Egyesült Államokkal a békemegállapodás előtti és utáni időszakban egyaránt, mert szerinte csak Washington biztonsági garanciavállalása teremthet tartós békét. Bolojan elmondta, hogy a párizsi csúcstalálkozón a békefenntartó erőkről is szó esett.
Közlése szerint a békefenntartó csapatok vagy a NATO keleti szárnyának országaiban, vagy a frontvonaltól nagy távolságra, ukrán területen fognak majd állomásozni. „Mindenesetre ezek a katonák Románián keresztül haladnak majd át (...). Ebből a szempontból mi tranzitországként veszünk részt a békefenntartó erőkről szóló megbeszéléseken” – magyarázta Bolojan, hozzátéve, hogy Romániának logisztikai szempontból fel kell készülnie a feladata ellátására.
A liberális politikus szerint a pártok akarata volt, hogy Románia ne küldjön katonákat Ukrajnába. Az államfő emlékeztetett arra, hogy Románia álláspontjának kialakítása előtt konzultált a pártokkal, mert a parlament nem hagyható ki egy ilyen horderejű döntésből. „Nem támogatták, hogy katonákat küldjünk Ukrajnába. Egyértelmű volt az álláspontjuk, ezen nincs is mit magyarázni” – emlékeztetett Bolojan. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elnökválasztás közeledtével az ukrajnai háború félelemkeltésre is felhaszálható téma, manipulálni lehet vele a szavazókat. Bolojan ezért visszafogottságra intette az elnökjelölteket és a kampánystábjukat. „Ilyen ügyekkel jobb nem játszani” – jegyezte meg. Az ügyvivő államfő elmondta azt is: a „tettre készek koalícióját” alkotó országok vezetőinek nem volt ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy Románia nem küld békefenntartókat Ukrajnába.
Bolojan bejelentette azt is, hogy Románia részt vesz a 30 napos fekete-tengeri tűzszünetet felügyelő munkacsoportban. Az ügyvivő államfő elmondta, hogy a felek megállapodtak Ukrajna további támogatásában és a NATO keleti szárnyának megerősítésében. Bolojan közlése szerint a 30 napos tűzszünet felügyeletére egy munkacsoport alakul, amelyben Románia is részt vesz. Ezt azzal indokolta, hogy a tűzszünet a Románia számára stratégiai jelentőségű Fekete-tengerre vonatkozik. Emlékeztetett, hogy az ország exportjának jelentős része a tengeren zajlik, és számos fejlesztés révén Konstanca a Fekete-tenger legfontosabb kikötője lett.
Francia-brit irányítású lesz az Ukrajnát támogató szövetségesek koalíciója
Francia-brit irányítású lesz az Ukrajnát támogató szövetségesek koalíciója – jelentette be Emmanuel Macron csütörtökön. A francia elnök közölte, egy francia-brit küldöttség a következő napokban Ukrajnába látogat, hogy előkészítse, „milyen formátumot ölt majd az ukrán hadsereg”, valamint „a szövetséges országok erőinek esetleges bevetését egy esetleges békemegállapodás után”. Macron az Ukrajnát támogató államok koalíciójának párizsi találkozója végén tartott sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az Európai Unió felgyorsítja a G7 által elhatározott hitelek kifizetését. Szintén közölte: Ukrajna szövetségesei „egyhangúlag egyetértettek abban, hogy a Moszkva elleni szankciókat nem szabad feloldani”. Hozzátette, ő és Keir Starmer brit miniszterelnök fogja irányítani a nemzetközi koalíció erőfeszítéseit.
„Együtt fogunk működni a tűzszüneti megállapodás tiszteletben tartásáért, mert a biztonságos hajózást garantáló fekete-tengeri térség jót tesz a kereskedelemnek és a fejlődésnek ebben a régióban” – magyarázta Bolojan. Beszámolója szerint a múlt heti EU-csúcson lezajlott tárgyalások folytatásaként a párizsi találkozón szó esett az európai védelmi ipar fejlesztéséről és a katonai képességek növeléséről is. Emlékeztetett, hogy ezzel összefüggésben Romániában már megalakult egy munkacsoport a védelmi kérdésekben illetékes intézmények képviselőinek részvételével. Bolojan elmondta, hogy a munkacsoport feladata megvizsgálni az ország védelmi ipari kapacitásait, beleértve a magánvállalatokat is. Közlése szerint a cél az, hogy Románia védelmének fejlesztése ne a fegyverimportra, hanem a hazai iparra támaszkodjon. „Ezzel befektetünk a román gazdaságba, és munkahelyeket is teremtünk” – mondta az ügyvivő államfő.
Az európai vezetők csütörtökön Párizsban gyűltek össze, hogy megerősítsék az Ukrajnának nyújtott támogatást, a „tettre készek” koalícióját, amely a háború sújtotta országot az amerikaiak bizonytalan elkötelezettsége ellenére segíteni akarja az Oroszország elleni küzdelemben. Emmanuel Macron francia államfő szerdán este, az ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: Franciaország további 2 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának.
Egyedül Orbán Viktor miniszterelnök nem szavazta meg az Európai Tanácsnak az Ukrajna katonai támogatásáról szóló állásfoglalását. Ilie Bolojan ügyvivő államfő az EU-csúcs után közölte, Románia nem küld békefenntartókat Ukrajnába.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
szóljon hozzá!