Román konzulátust nyitnának a szerbiai Timok-völgyben

Románia konzulátust nyitna a szerbiai Timok-völgyben – jelentette be Traian Bãsescu államfő Borisz Tadics szerb államelnök romániai hivatalos látogatása alkalmából.

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Az értekezleten Bãsescu szorgalmazta a román és szerb állam vízumkötelezettségéről szóló kétoldalú egyezmény véglegesítését is. A román államfő továbbá sürgette Tadicsot, hogy a kölcsönösség jegyében Szerbiában hivatalosan ismerjék el a román ortodox egyházat. Bãsescu emlékeztetett, Romániában a szerb ortodox egyház hivatalos elismertségnek örvend. Tadics arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Szerbiában intézményes szinten védik az ott élő román kisebbség jogait, ugyanakkor hasonló magatartást várnak el Bukarest részéről is. Az államfők továbbá úgy vélték, hogy a két állam közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében közös tervezeteket dolgozzanak ki, ilyen lenne a Duna menti kikötők befogadóképességének növelése. A tárgyalások során a román elnök kitért Koszovó helyzetére. Bãsescu úgy vélte, a terület státusát kizárólag a Belgrád–Pristina egyezmény keretében kellene megvitatni, és elutasította Koszovó függetlenedésének kérdését. A román államfő szerint instabilitást okozna a térségben, ha a nemzetközi közösség Koszovó ügyében precedens nélküli döntést hozna. Bãsescu leszögezte: Koszovó és Transznisztria kérdésében Románia ragaszkodik álláspontjához, melyben elutasítja a határmódosításokat.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó

Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót – számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó
2025. április 18., péntek

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt

Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt
2025. április 18., péntek

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata

Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata
2025. április 18., péntek

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését

Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését
2025. április 18., péntek

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is

Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is
2025. április 18., péntek

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje

Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje
2025. április 18., péntek

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek

Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek
2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától