Fotó: Veres Nándor
Gyalogsági akna robbant fel csütörtökön délután a Vâlcea megyei Băbeni-ben működő fegyvergyárban, négyen életüket vesztették.
2021. november 18., 16:462021. november 18., 16:46
2021. november 18., 17:242021. november 18., 17:24
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a detonáció következtében négyen – három férfi és egy nő – szörnyethaltak. Három sérültet kórházba szállítottak a helyszínre nagy erőkkel kiszálló rohammentők. Sebastian Fârtat, Vâlcea megye prefektusa a News.ro hírügynökségnek úgy nyilatkozott,
A robbanást nem követte tűz.
A Băbeni településen működő fegyvergyár a román védelmi minisztérium és a NATO számára állít elő fegyvereket, lőszereket, harcászati eszközöket, ugyanakkor pirotechnikusok számára szervez képzést.
Fotó: Energotech.ro
Az üzemet 1983-ban hozták létre, 1996-tól Romarm állami vállalat kirendeltégeként működik, 2014-től az EnergoTech cégcsoport tagja.
Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.
Több mint 411 000 személygépkocsi, valamint traktorok, egy 1936-os Gnome Rhone motorkerékpár, egy mozdony és a két világháború közötti modellek is szerepelnek az idei vagyonbevallásokban – közölte hétfőn az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).
Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán.
Szeptembertől Románia összes állami kórháza köteles lesz a honlapján több információt közzétenni a kórház orvosi és pénzügyi tevékenységéről, beleértve azoknak az orvosoknak a nevét is, akik magánrendelővel is rendelkeznek.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztás van érvényben hétfőn és kedden az ország területének több mint felén.
Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás – vont mérleget hétfő reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) visszaéléseiről szóló vádak nem új keletűek – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes vasárnapi délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette hivatalosan, hogy lemond kormányzati tisztségéről. A politikus a személye körüli kialakult botrány miatt hozta meg ezt a döntést.
A szombati volt az idei nyár legmelegebb napja, vasárnap reggel pedig az ország 50 meteorológiai állomásán is napi minimum-hőmérsékleti rekordot mértek.
szóljon hozzá!