Ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek a Romániába érkező ukrán állampolgárok

Ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek a Romániába érkező ukrán állampolgárok

Képünk illusztráció

Fotó: Jakab Mónika

A Románia területére érkező ukrán állampolgárok jogosultak bármilyen típusú orvosi ellátásra – közölte pénteken az egészségügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2022. február 25., 15:582022. február 25., 15:58

Alexandru Rafila az Ukrajnát ért katonai agresszió miatt létrejött kormányszintű különleges munkacsoport (task-force) ülését követően nyilatkozott erről. A miniszter elmondta, az ukrajnai menekültek három kategóriáját különböztetik meg: akik a megszokott módon érkeztek az országba,  akik menedékjogot kértek, és azok, akik hivatalos menekültstátust kapnak majd. Az utóbbi két napon Romániába érkezett, mintegy hétezer ukrán állampolgár közül a legtöbben az első kategóriába tartoznak, ők a szokványos módon jöttek az országba, és egy régi, de érvényben lévő megállapodás alapján

90 napig jogosultak minden típusú egészségügyi ellátásra.

A másik két kategóriát más jogszabályok alapján, de szintén megilleti a teljes egészségügyi ellátás joga. A menedékkérők a belügyminisztérium erre elkülönített alapjaiból részesülnek szükség esetén orvosi ellátásban, míg ha már megkapták a hivatalos menekültstátust, akkor ugyanazon jogok illetik meg őket, mint a román állampolgárokat – magyarázta Rafila.

Azt is elmondta,

ha a belügyminisztérium menekülttáborokat állít fel, mobil orvoscsapatok fogják felmérni az országba érkezett személyek egészségi állapotát.

A háborús övezetből érkezők egy tájékoztató csomagot fognak kapni a határátlépéskor, amelyből többek közt azt is megtudhatják, hova fordulhatnak orvosi ellátásért. A közegészségügyi igazgatóságok és kórházak felkészültek arra, hogy szükség esetén fogadják az ukrajnai pácienseket – közölte az Agerpres hírügynökség. 

Az Ukrajnából érkezők tesztelése nem a határnál, hanem a tesztközpontokban történik majd.

Az országos vészhelyzeti bizottság döntése értelmében a menekülteknek nem kell Covid-igazolványt felmutatniuk a határon – mondta még Rafila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 30., kedd

A DNA további 65 bűncselekményre terjesztette ki a Prahova megyei tanácselnök elleni büntetőeljárást

További 65 bűncselekményre terjesztette ki az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Iulian Dumitrescu elleni büntetőeljárást kedden.

A DNA további 65 bűncselekményre terjesztette ki a Prahova megyei tanácselnök elleni büntetőeljárást
2024. július 30., kedd

Alfred Bulai professzor áldozatait kéri az ügyészség, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozó hatósággal

Felhívást intézett a bukaresti első kerületi ügyészség a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.

Alfred Bulai professzor áldozatait kéri az ügyészség, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozó hatósággal
2024. július 30., kedd

Kitiltaná bizonyos övezetekből vagy díjfizetésre kötelezné a szennyező autókat egy tervezet – A PSD máris visszakozik

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium jogszabályjavaslattal rukkolt elő, ami olyan zónák kijelölését tenné lehetővé a nagyobb városok önkormányzatai számára, ahová nem, vagy csak díjfizetés ellenében hajthatnak be a szennyező járművek.

Kitiltaná bizonyos övezetekből vagy díjfizetésre kötelezné a szennyező autókat egy tervezet – A PSD máris visszakozik
2024. július 30., kedd

Náci jelképek, fasiszta mozgalom előtti tisztelgés: súlyos képet fest az antiszemitizmus romániai helyzetéről a holokausztkutató

Erősödnek az antiszemita megnyilvánulások az Egyesült Államokban és az európai országokban, köztük Romániában is a Hamász Izrael elleni terrortámadását követően kirobbant közel-keleti konfliktus nyomán.

Náci jelképek, fasiszta mozgalom előtti tisztelgés: súlyos képet fest az antiszemitizmus romániai helyzetéről a holokausztkutató
2024. július 30., kedd

Felfüggesztették egyetemi tisztségeiből a vádak szerint diáklányokat zaklató bukaresti professzort

A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) szenátusa kedden jóváhagyta a tanítványai szexuális zaklatásával vádolt Alfred Bulai professzor oktatói tevékenységének felfüggesztését.

Felfüggesztették egyetemi tisztségeiből a vádak szerint diáklányokat zaklató bukaresti professzort
2024. július 30., kedd

Még mindig itt van: nagyot ugrott egy hét alatt a koronavírusos megbetegedések száma

A július 22-28. közötti héten 3446 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 71 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Még mindig itt van: nagyot ugrott egy hét alatt a koronavírusos megbetegedések száma
2024. július 30., kedd

Újabb korrupciógyanús bűncselekmények miatt tart házkutatásokat a DNA a Prahova megyei tanácselnök ügyében

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészei kedd reggel újabb házkutatásokat tartanak a hivatalából felfüggesztett Iulian Dumitrescu Prahova megyei tanácselnök korrupciós ügyében, mert kiterjesztették a politikus elleni büntetőeljárást.

Újabb korrupciógyanús bűncselekmények miatt tart házkutatásokat a DNA a Prahova megyei tanácselnök ügyében
2024. július 30., kedd

Államtitkár ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség

Befolyással üzérkedés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály George Lazăr, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, a nemzeti Liberális Párt (PNL) Neamț megyei fiókszervezetének elnöke ellen.

Államtitkár ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség
2024. július 29., hétfő

Bírálja a kormányt az USR elnöke, amiért nem „utasították rendre” Orbán Viktort

Bírálta hétfőn Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a kormányt, amiért az szerinte nem reagált megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, tusványosi beszédére.

Bírálja a kormányt az USR elnöke, amiért nem „utasították rendre” Orbán Viktort
2024. július 29., hétfő

FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor

Évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatta diáklányait Alfred Bulai neves bukaresti szociológus, egyetemi professzor a Snoop tényfeltáró portálnak nyilatkozó egykori áldozatok szerint.

FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor