Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Jelenleg a szülők mindössze 5 százaléka íratja be gyermekét az egészségügyi nevelési órákra – közölte szerda este Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, elismerve ugyanakkor, hogy kevés tanintézetben van lehetőség erre.
2023. november 02., 09:212023. november 02., 09:21
A tárcavezető a TVR Infónak nyilatkozva elmondta, 2002-ben személyesen indította útjára az Egészségügyi nevelés a romániai iskolákban elnevezésű programot. Ezt az Egyesült Államok romániai nagykövetségével partnerségben dolgozták ki, és
„Ez azonban sajnos nem így történt. A szülők alig 5 százaléka íratja be gyermekét ezekre az órákra. Igaz, kevés iskola kínálja fel a lehetőséget” – idézte a televíziós nyilatkozatot az Agerpres hírügynökség.
A miniszter hozzátette, tárgyalt Ligia Deca tanügyminiszterrel és a Mentsük meg a gyermekeket szervezet képviselőivel is, hogy
Alexandru Rafila szerint az egészségügyi nevelési órákon a higiéniáról, az egészséges táplálkozásról, a rendszeres testmozgás fontosságáról, a függőségek – például kábítószer-fogyasztás – elleni küzdelem módozatairól vagy a serdülőkori várandósság megelőzéséről kapnak információkat a tanulók.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, a következő tanévtől bevezetik az iskolákba az egészségnevelés tantárgyat, amelyet a biológiatanárok és az osztályfőnökök tanítanak majd.
Kötelezővé kell tenni az egészségügyi nevelés tantárgyat az iskolákban, különben nem fog csökkenni a kiskorú anyák száma – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Romániában szülői beleegyezéssel tanítható nyolcadik osztálytól az egészségügyi nevelés elnevezésű tantárgy, amely arra hivatott, hogy megakadályozza a kiskorúak körében a nemi betegségek terjedését és megelőzze a serdülőkori terhességet.
Több mint 16 millió szál csempészett cigarettát és közel 500 kilogramm dohányt foglaltak le a rendőrök az év első három hónapjában – tájékoztatott szombaton a román rendőrség.
Az ország mintegy felét érintő első- és másodfokú viharriasztásokat bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A kiadások csökkentését és a beruházások növelését folytatni kell – állapította meg Tánczos Barna pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy idén március végén 2,28 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány.
A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.
A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/
A George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje amerikai népszerűsítésére vonatkozó a szerződés nem lépett hatályba, és az ilyen szolgáltatásokért nem fizettek pénzt – közölte az érintett amerikai lobbicég.
A CSM az Igazságügyi Felügyelethez fordul annak a bírónak az ügyében, aki egy, a jogi szakértők által keményen bírált döntéssel felfüggesztette a tavalyi elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő alkotmánybírósági döntést.
szóljon hozzá!