Biológiatanárok és osztályfőnökök fogják tanítani jövő tanévtől az egészségügyi nevelést, amely a drogprevenciót is célozza

•  Fotó: Alexandru Rafila/Facebook

Fotó: Alexandru Rafila/Facebook

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, a következő tanévtől bevezetik az iskolákba az egészségnevelés tantárgyat, amelyet a biológiatanárok és az osztályfőnökök tanítanak majd.

Krónika

2023. október 02., 16:452023. október 02., 16:45

Rafila a Carol Davila orvostudományi és gyógyszerészeti egyetem tanévnyitóján vett részt hétfőn. Ebből az alkalomból arról is beszélt, hogy egy év alatt ki kell képezni a biológiatanárokat és osztályfőnököket az egészségnevelés tantárgy oktatására elemi osztályoktól a középiskoláig – írta az Agerpres.

Emlékeztetett, hogy 2002-ben elindult egy egészségnevelési program a romániai iskolákban, ez azonban 21 éven át fakultatív jellegű volt, és a szülők mindössze 5 százaléka íratta be gyerekét ezekre az órákra. „Ez egyáltalán nincs így rendben” – szögezte le Rafila.

A miniszter úgy vélekedett, az egészségnevelés révén sikerülhet többek között a fiatalkori drogfogyasztás visszaszorítása, főleg, ha az ilyen irányú oktatás már a gyermek formálásának első éveiben elkezdődik.

Mint mondta, a program révén nem lehet ugyan teljes mértékben megszüntetni a fiatalkori drogfogyasztást, de ki lehet alakítani egyfajta óvatosságot a tanulókban, hogy „elkerüljék a csapdákat, amelyeket a drogkereskedők állítanak nekik”.

Az egészségnevelés révén ugyanakkor a diákok elsajátítják a helyes higiéniai szokásokat, egészséges életmódot, a rendszeres testmozgást – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, célja, hogy jövő évtől elkezdjék ennek oktatását minden szinten, anélkül, hogy túlságosan megterhelné a tanulók órarendjét.

„Meggyőződésem, hogy a szülők nagy része is felkarolja ezt. A Román Ortodox Patriarchátussal is aláírtunk egy megállapodást, amelyben támogatja az egészségügyi minisztérium ilyen irányú kezdeményezéseit” – mondta Rafila.

korábban írtuk

Rafila szerint már csak a lányanyák magas száma miatt is kötelezővé kell tenni az egészségügyi nevelést
Rafila szerint már csak a lányanyák magas száma miatt is kötelezővé kell tenni az egészségügyi nevelést

Kötelezővé kell tenni az egészségügyi nevelés tantárgyat az iskolákban, különben nem fog csökkenni a kiskorú anyák száma – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

korábban írtuk

Nyolcadik osztálytól bevezetik az egészségügyi nevelésről szóló órákat, szülői hozzájárulás is kell
Nyolcadik osztálytól bevezetik az egészségügyi nevelésről szóló órákat, szülői hozzájárulás is kell

Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi nevelésről szóló órákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen az AUR
2025. július 09., szerda

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban
2025. július 09., szerda

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD
2025. július 09., szerda

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint
2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula
2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait