Fotó: Román Mikrobiológiai Társaság
Ha a mostanihoz hasonló ütemben folytatódik a koronavírussal fertőzöttek számának növekedése, négy-hat héten belül meg fogjuk haladni a napi 10 ezres esetszámot, aminek nyomán minden hely megtelik majd az intenzív terápiás osztályokon, és kihatással lesz az elhalálozások számának alakulására is – vallja Alexandru Rafila.
2020. november 02., 08:392020. november 02., 08:39
A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai képviselője vasárnap este a România Tv-nek nyilatkozva beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban az esetszám alakulását folyamatos növekedés jellemezte, egyetlen olyan hét sem volt, amikor stabilizálódott volna a fertőzöttek számának növekedése, hétről hétre 500–1000-res emelkedést regisztráltak a napi esetszámban.
Hangsúlyozta: ezt a növekedést lassítani kell, majd meg kell állítani.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 246 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 7067 elhalálozást jegyeztek, 99-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
– húzta alá Rafila, aki szerint a döntéshozóknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket.
„Minél tovább késel az intézkedések foganatosításával, és főként az egészségügyi rendszer megszervezésével, amelynek minél hamarabb azonosítania kell a fertőzötteket és kontaktjaikat, hogy lehessen tesztelni és elkülöníteni, annál inkább olyan helyzetbe kerülsz, hogy kénytelen vagy leállítani valamilyen módon egy gazdasági tevékenységet, társadalmi interakciót” – emelte ki az egészségügyi szakember, aki amúgy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben indul a decemberben esedékes parlamenti választásokon.
Szilágy, Kolozs, Temes és Fehér megyében a legmagasabb az elmúlt 14 napban jegyzett új koronavírusos esetek összesített száma ezer lakosra vetítve – tájékoztatott vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A fertőzöttségi arány Szilágy megyében meghaladta az 5 ezreléket, Kolozs, Temes és Fehér megyében a 4 ezrel&
„Nem azért, mert akik éjszaka közlekednek, megbetegszenek. Azokra az elnyúló szórakoztató tevekénységekre vonatkozik, amelyek éjszaka zajlanak, de egyre nehezebb megvalósítani, hiszen a vendéglők zárva vannak.
– ecsetelte Rafila. Üdvözölte ugyanakkor, hogy a hatóságok növelték a rendelkezésre álló kórházi ágyak számát, de arra figyelmeztetett mindenkit, hogy az ágyak száma így is korlátozott, mint ahogy az egészségügyi személyzet is, úgy hogy tenni kell annak érdekében, hogy megakadályozzák a rendszer túlterhelését.
Legalább a tavaszig vagy nyárig nem szabadulunk meg a koronavírustól, így meg kell tanulnunk együtt élni vele – jelentette ki egy televízió interjúban Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkára.
Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes lemondását vagy leváltását követelték szombaton a Szociáldemokrata Pártot (PSD), illetve a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) képviselő politikusok.
Nicușor Dan államelnök pénteken Salzburgban kijelentette, hogy itt az ideje „új fejezetet nyitni” az Ausztriával való kétoldalú kapcsolatokban.
Romániában egyre inkább beépül a vallási tematika a politikai üzenetekbe – többek közt erre mutatott rá egy friss felmérés.
Számos önkormányzat használhatatlan projektekre költött használhatatlan projektekre költött jelentős pénzeket.
2024-ig több mint 850 000 moldovai szerezte vissza a román állampolgárságot a Chişinău Rádió által idézett hivatalos adatok szerint. 1991 és 2002 között 85 500 személy részesült egyszerűsített eljárásban,.
Zivatarokra figyelmeztető újabb sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Közben a kánikula sem enyhül, pénteken narancssárga és sárga, szombaton vörös hőségriasztás lesz érvényben több megyében.
Nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot, és egy nagyon jó beszélgetés volt – így látta Orbán Viktor magyar és Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti beszélgetését Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Elhatárolódó nyilatkozatot adott ki szerdán este a Román Ortodox Egyház patriarchátusa, miután kiderült: egy Ilie Lăcătușu ortodox papra való keddi megemlékezésen a 30-as, 40-es évek hírhedt, zsidók ezreinek haláláért felelős, magyargyűlölő fasiszta legionárius mozgalmának zászlaja is előkerült.
Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta az állami vállalatok reformjával foglalkozó tárcaközi munkacsoport létrehozásáról szóló memorandumot.
Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter csütörtökön ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkenése.
szóljon hozzá!