Fotó: Gov.ro
Úgynevezett in rem kivizsgálást indított a bukaresti legfőbb ügyészség egy panasz alapján, miszerint Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor.
2022. február 10., 10:022022. február 10., 10:02
Az értesülést megerősítette Alexandru Ionescu ügyész, a legfőbb ügyészség sajtószóvivője, aki szerint január végén iktatták a szóban forgó panaszt – írja az Agerpres.
Mint ismeretes, a PressOne újságírója, Emilia Şercan január 18-án megjelent cikkében azt írta, hogy a kormányfő 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált.
A bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem (UNAp) kedd délután tájékoztatott, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök kérésére elkezdte az eljárást a 2003-ban általa megvédett,
A miniszterelnök az ügyre reagálva akkor úgy nyilatkozott, doktori dolgozatának témáját a nemzetközi küldetésekben katonaként szerzett személyes tapasztalataiból merítette, és a tudományos kutatás, illetve az elméleti értekezés mellé ezeket is belefoglalta „nyilvánvalóan önálló hozzájárulásként” a disszertációjába. Az újságírónak arra a kifogására, miszerint több lábjegyzeti hivatkozás nem szerepel a dolgozata bibliográfiájában, Nicolae Ciucă azt mondta: éppen ezek a hivatkozások támasztják alá, hogy tisztességesen írta meg a disszertációját, mert legkevesebb egyszer megjelölte az információk forrását.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
szóljon hozzá!