A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb, RCA) árát csökkentő intézkedéseken dolgozik a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) – jelentette be vasárnap hajnalban az intézmény elnöke a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttségével tartott tárgyalások után.
2024. január 14., 13:342024. január 14., 13:34
A Digi24-nek nyilatkozva Alexandru Petrescu elmondta, hogy az intézkedések egy részének alkalmazásához törvénymódosításra lesz szükség.
Közlése szerint
„Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megtaláljuk a megoldást” – jelentette ki.
Mint arról beszámoltunk, ezzel szemben a gazdák képviselője, Dănuţ Andruş
„Az mondták, hogy abszolút semmit nem tehetnek értünk” – nyilatkozta a hírtelevíziónak.
A közúti fuvarozók és a gazdák szerdától országszerte spontán tüntetésekbe kezdtek, elsősorban a kötelező biztosítás árának alakulása miatt. Teherautókkal és traktorokkal indultak Bukarest felé, lassítva a forgalmat több úton, köztük a főváros körgyűrűjén.
Pénteken fogadta őket Marcel Ciolacu kormányfő. Szombat este a közlekedési minisztérium képviselőivel tárgyalt, vasárnap pedig a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyeztet a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttsége.
Nem sikerült zöld ágra vergődniük a Pénzügyi Felügyelet (ASF) vezetőivel folytatott tárgyalásokon a nagyvárosok körgyűrűit öt napja elzárva tiltakozó fuvarozóknak és gazdáknak – jelentette ki a megmozdulás egyik vezetője.
Hatpontos intézkedés-sorozatot tartalmazó megállapodásra jutottak a közlekedési minisztérium és a tüntető fuvarozók és gazdák képviselői szombaton, miután négy órán keresztül tárgyaltak a demonstrálók követeléseinek teljesítéséről.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
szóljon hozzá!