Fotó: Pinti Attila
Románia az egykor a királyi család lakhelyéül szolgáló Peleș- és Pelișor-kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára – jelentette be kedden Raluca Turcan művelődési miniszter. Egy héttel ezelőtt már tett arról bejelentést, hogy jelölik a listára a kommunista rendszer politikai foglyainak börtöneit. A már korábban felterjesztett zsilvásárhelyi Brâncusi-szoborpark ügyében pedig idén vár választ az értékelő testülettől.
2024. február 27., 23:052024. február 27., 23:05
2024. február 27., 23:072024. február 27., 23:07
Turcan szerint a szaktárca egyeztetéseket folytat arról, hogy az I. Károly román király által építtetett Peleș- és Pelișor-kastélyok is kerüljenek fel Románia javaslati listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél. Ahhoz, hogy egy helyszínt fel lehessen terjeszteni, a jelölő tagország javaslati listáján is kötelezően szerepelnie kell.
A tárcavezető Facebook-oldalán azt írta: az örökségvédelmi intézet a Peleș-kastélymúzeum vezetősége mellett a királyi család képviselőivel is egyeztetett a jelöléshez szükséges lépésekről.
Turcan egy héttel ezelőtti beszámolója szerint egyeztetéseket folytatott arról, hogy felkerülhessenek a listára a kommunista rezsim által az ellenállás megtörésére használt börtönök. Máramarossziget, Pitești, Jilava, Râmnicu Sărat és Fogaras börtönét említette javasolt helyszínekként.
„Ily módon gondoskodni tudunk arról, hogy az egykori kommunista börtönök nem merülnek a feledés homályába, az emlékezet és a tanulás helyei maradnak” – írta akkor.
Bukarest 2022 októberében bejelentette, hogy az európai uniós helyreállítási alapok felhasználásával a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő börtönmúzeumot hoz létre a Buzău megyei Râmnicu Săraton. A „csend börtöne” az akkor aláírt finanszírozási szerződés szerint 11 millió euróból valósul meg. 1989 óta ez a legnagyobb projekt, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. A máramarosszigeti és más erdélyi börtönök mellett a Râmnicu Sărat-i börtön is a kommunista elnyomás egyik központja volt, és ezt az emlékezés terévé, kulturális, dokumentumfilmes és turisztikai központtá fogják átalakítani. Romániában a hivatalos adatok szerint több mint félmillió áldozatot követelt a négy és fél évtizeden át tartó kommunista diktatúra, a politikai foglyok száma meghaladta a 600 ezret.
Szimbólumértékűek, így a totalitárius rendszerre emlékeztető mementókként az UNESCO Világörökség részévé válhatnak Románia egykori kommunista börtönei. Ma, február 25-én van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.
De rajta van a zsilvásárhelyi (Târgu Jiu) Brâncusi-szoborpark is, amelynek ügyében idén döntést remél a kormány. Turcan szerint a két független tanácsadó testület egyike, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) tavaly újrakezdte a javaslat kiértékelését.
A Párizsban világhírűvé vált szobrászművész, Constantin Brâncusi zsilvásárhelyi műveit már 1991-ben felterjesztették, de az ICOMOS javaslatára 2015-ben visszavonták a jelölést, majd kiegészítve ismét benyújtották a dokumentációt.
A Hősök útjaként ismert monumentális szoborcsoport a román kultúra egyik ékköve. A hallgatás asztala, A székek sétánya, A csók kapuja és A végtelen oszlop egy kelet-nyugati irányú, csaknem 1,3 kilométer hosszú tengelyen helyezkedik el. Az 1938-ban elkészült térplasztikákkal a modern szobrászat úttörőjének tartott Brâncusi az I. világháborúban elesett román hősöknek állított emléket.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)