Óvatos a román belügyminiszter a schengeni csatlakozást érintő látszólagos osztrák enyhülés kapcsán

•  Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu

Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu

Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap este kijelentette, hogy Gerhard Karner osztrák belügyminiszter egyelőre egy sajtónyilatkozatban mondta azt, hogy Ausztria beleegyezik a légi határok megszüntetésébe Románia számára; ez pedig nem hivatalos álláspont.

Krónika

2023. december 11., 10:572023. december 11., 10:57

A Digi 24-nek nyilatkozva Predoiu leszögezte, hogy Ausztria bejelentése nem volt meglepő Románia számára, és „a fő politikai jelentősége az, hogy Bécsben végre megváltozott az álláspont ebben a kérdésben, és mostantól a tárgyalások technikai területen folytatódnak”.

„A nyilatkozatot megelőző hónapokban folyamatos megbeszélések folytak.

Idézet
A belügyminisztérium és a külügyminisztérium szintjén folyamatos volt a kapcsolattartás, és ezek a megbeszélések folytatódni fognak, mivel a tárgyalások folyamatban vannak”

– mondta a belügyminiszter.

Amikor augusztus 23-án találkozott Bécsben osztrák hivatali kollégájával, Gerhard Karnerrel,

a legfontosabb célkitűzése a kommunikáció normalizálása volt, azaz annak elérése, hogy a merev elutasítás álláspontjáról, egy sehová sem vezető párbeszédről áttérjenek a kölcsönösen konstruktív párbeszédre

– említette meg Predoiu.

„A nagy lépés az volt, hogy a nem-ről igen-re váltottunk, de lássuk, milyen feltételek mellett. Ez egy lépés. Tudom, hogy voltak olyan nyilatkozatok, különösen az ellenzék részéről, amelyek szerint ez túl kevés, és hogy automatikusan mindent egyszerre kellene megkapnunk” – hangsúlyozta a belügyminiszter.

Predoiu szerint

a tárgyalások során próbáltak rámutatni, hogy Románia csatlakozása minden tagország számára előnyös minden szempontból, beleértve a gazdaságot is.

„Minden országnak, amelynek beruházásai vannak itt Romániában, az európai országoknak, a stratégiai partnereknek, mindenkinek, akinek gazdasági érdekei vannak Romániában, hasznára válik, ha belépünk a Schengenbe, mivel országként bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk védeni a határt az illegális migráció előtt. Európában nálunk a legalacsonyabbak az illegális migrációs számok” – állította Predoiu.

Nyomatékosította azonban, hogy

Ausztria egyelőre csak egy sajtónyilatkozatban fejtette ki álláspontját Románia légi határokkal való schengeni csatlakozása ügyében, ez pedig „nem jelent hivatalos álláspontot”.

„A salzburgi fórumon meglátjuk, pontosan mit akarnak osztrák partnereink. Egyelőre csak egy sajtónyilatkozat van. A sajtónyilatkozat nem egy hivatalos dokumentum, és nem egy hivatalos álláspont” – szögezte le Cătălin Predoiu, hozzátéve, hogy két nap múlva találkozik az osztrák belügyminiszterrel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 19., hétfő

Simion: nem vádolhatunk senkit a választás manipulálásával

Nem állja meg a helyét a vád, miszerint manipuláció történt volna a megismételt romániai elnökválasztás második fordulója során – jelentette ki a vesztes jelölt, George Simion.

Simion: nem vádolhatunk senkit a választás manipulálásával
2025. május 19., hétfő

Elnökválasztás: több mint 300 lehetséges incidensről érkezett bejelentés

Az elnökválasztás második fordulója különösebb incidensek nélkül zajlott le, a legtöbb bejelentés a szavazólap lefényképezése vagy filmezése miatt érkezett – közölte hétfőn a belügyminisztérium szóvivője.

Elnökválasztás: több mint 300 lehetséges incidensről érkezett bejelentés
2025. május 19., hétfő

Nicușor Dan a közös jövőről és az EU biztonságáról készül egyeztetni Emmanuel Macronnal

Nicușor Dan megválasztott államfő hétfőn hajnalban arról biztosította Emmanuel Macront, hogy Románia továbbra is megbízható uniós partner lesz.

Nicușor Dan a közös jövőről és az EU biztonságáról készül egyeztetni Emmanuel Macronnal
2025. május 19., hétfő

Ilie Bolojan gratulált Nicușor Dannak az elnökválasztási győzelméért

Ilie Bolojan ügyvivő államfő hétfő reggel gratulált Nicușor Dannak az elnökválasztási győzelméért.

Ilie Bolojan gratulált Nicușor Dannak az elnökválasztási győzelméért
2025. május 19., hétfő

„A román nép akarata volt”: George Simion elismerte a vereségét

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion hétfőn hajnalban gratulált ellenfelének, Nicușor Dan független jelöltnek a győzelméért, hangsúlyozva, hogy ez „a román nép akarata volt”.

„A román nép akarata volt”: George Simion elismerte a vereségét
2025. május 19., hétfő

Erdély és a Partium masszívan Nicușor Danra szavazott, tarolt a magyarlakta megyékben

Az erdélyi és a partiumi megyék többségében is Nicușor Danra szavazott a többség a megismételt államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, a Székelyföldi megyékben pedig kimagasló sikert aratott – derül ki az Állandó Választási Hatóság adataiból.

Erdély és a Partium masszívan Nicușor Danra szavazott, tarolt a magyarlakta megyékben
2025. május 19., hétfő

Nicușor Dan: új fejezet kezdődik Románia életében

Holnap új fejezet kezdődik Románia életében, és az országnak mindannyiótokra szükség lesz – jelentette ki Nicușor Dan, Románia frissen megválasztott államelnöke vasárnap éjjel a hívei előtt Bukarestben.

Nicușor Dan: új fejezet kezdődik Románia életében
2025. május 18., vasárnap

Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!

Megnyerte a megmérettetésen függetlenként indult Nicușor Dan a romániai államfőválasztást, miután a hivatalos szavazatszámlálás alapján előnye behozhatatlanná vált ellenfele, George Simion számára.

Behozhatatlan lett Nicușor Dan előnye, Bukarest főpolgármestere lett Románia államelnöke!
2025. május 18., vasárnap

Nicușor Dan: a romániai társadalom megmutatta az erejét

Nicușor Dan szerint a román társadalom megmutatta az erejét az elnökválasztás második fordulójában.

Nicușor Dan: a romániai társadalom megmutatta az erejét
2025. május 18., vasárnap

Urnazárásig majdnem elérte a 65 százalékos arányt a részvétel, a Székelyföld is jól teljesített

Vasárnap a 21 órai urnazárásig több mint 11 millió 600 ezer személy szavazott az államfőválasztás döntő fordulójában.

Urnazárásig majdnem elérte a 65 százalékos arányt a részvétel, a Székelyföld is jól teljesített