Őrizetbe vették az ittasan balesetet okozó mozdonyvezetőt

•  Fotó: Ialomiţa Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Ialomiţa Megyei Rendőr-főkapitányság

Huszonnégy órára őrizetbe vették a mozdonyvezetőt, aki ittas állapotban vasúti balesetet idézett elő a feteşti-i állomáson – tájékoztatott a Ialomiţa megyei rendőrség.

Hírösszefoglaló

2021. július 30., 09:102021. július 30., 09:10

2021. július 30., 09:122021. július 30., 09:12

Az Agerpres hírügynökség szerint az eddigi vizsgálatokból arra derült fény, hogy egy magánvállalat 41 vasúti kocsiból álló, ócskavasat szállító és Craiovából a konstancai kikötőbe tartó szerelvénye a feteşti-i állomáson nekiütközött az ott álló másik tehervonatnak.

Azt is megállapították, hogy az 54 éves craiovai mozdonyvezető nem tartotta be a jogszabályokban előírt pihenőidőt, a 30 kilométer/órás sebességkorlátozást a feteşti-i állomás bejáratánál, illetve a megállásra kötelező piros jelzőlámpát sem az állomásba való behajtás előtt.

Tesztelésekor 40 mg/l tiszta alkoholt mutattak ki a leheletében, ismertette közleményében a Ialomiţa Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi ellen munkaköri kötelezettség teljesítésének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése miatt folytat nyomozást a feteşti-i ügyészség.

A baleset miatt mindkét irányban lezárták a vasúti forgalmat a Bukarest–Konstanca-fővonalon, a vonatok kerülő útvonalon közlekedtek.

korábban írtuk

Elaludt az ittas mozdonyvezető – ez okozhatta a Ialomița megyei vonatbalesetet a közlekedési miniszter szerint
Elaludt az ittas mozdonyvezető – ez okozhatta a Ialomița megyei vonatbalesetet a közlekedési miniszter szerint

Elaludt az ittas mozdonyvezető, ráadásul a vonat fékrendszerével sem volt minden rendben – ez okozhatta a Ialomița megyei vonatbalesetet Cătălin Drulă közlekedési miniszter szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é