Az agresszív diák előállításának pillanata
Fotó: Argeş megyei rendőr-főkapitányság
Őrizetbe vett a rendőrség szerdán Mioveni városában egy 17 éves diákot, akit azzal gyanúsítanak, hogy az iskolájában bántalmazott egy lányt.
2023. szeptember 27., 18:282023. szeptember 27., 18:28
2023. szeptember 27., 18:352023. szeptember 27., 18:35
Az Argeş megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az agresszió szeptember 22-én történt a város egyik – meg nem nevezett – tanintézetében. Az eddigi információk szerint a 17 éves fiú egy spontán konfliktus nyomán rárontott a nála egy évvel idősebb diáklányra. Az incidens a tanóra előtt történt, az oktatási intézményben.
A rendőrség közölte, hogy a vizsgálatok során munkatársai megállapították, miszerint az agresszióról szóló bejelentés valós tényeken alapul. Az ügyben ütlegelés és egyéb fizikai erőszak, valamint csendháborítás alapos gyanújával indult bűnvádi eljárás.
A rendőrök szerdán előállították, majd kihallgatása után 24 órára őrizetbe vették a 17 éves diákot, és a piteşti-i bíróságon kezdeményezték előzetes letartóztatását. Az Argeş megyei rendőr-főkapitányság közleménye megjegyezte még, hogy munkatársai szeptember 13-án folytattak „megelőző tevékenységet” a szóban forgó oktatási intézményben.
Mint kedden megírtuk, kötelező pszichológiai tanácsadásra kényszeríti az agresszív diákokat és szüleiket a frissen módosított gyermekvédelmi törvény egyik cikkelye. A bukaresti képviselőházban kedden megszavazott jogszabály szerint a szülők ellenkezése esetén bírósági végzéssel is kikényszeríthető a pszichológus szerepvállalása. A rendelkezés éppen azokra az agresszív gyerekekre vonatkozik, akik ellen koruk miatt nem indítható büntető eljárás.
Kötelező pszichológiai tanácsadásra kényszeríti az agresszív diákokat és szüleiket a gyermekvédelmi törvény módosítása. A jogszabály szerint a szülők ellenkezése esetén bírósági végzéssel is kikényszeríthető a pszichológus szerepvállalása.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
szóljon hozzá!