Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének

Şoşoacă

Nem mennek el. Diana Şoşoacă SOS-elnök közölte, pártja nem vesz részt az államfő által kezdeményezett találkozón

Fotó: Diana Șoșoacă/Facebook

Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.

Krónika

2025. június 19., 10:292025. június 19., 10:29

„Nem ismerjük el önt Románia elnökeként, ön nem Románia elnöke. Nem fogunk színházat játszani, mint a többi párt vagy a román nép és az SOS Románia árulói, hogy a demokráciát és a Cotroceni-palotával (az államfői hivatal – szerk. megj) való úgynevezett konzultációt imitáljunk.

Idézet
Románia miniszterelnökét soha nem a románok nevezték ki vagy javasolták, hanem kizárólag a külföldi hatalmak, valójában a Romániában hatalmat gyakorló külföldi titkosszolgálatok. Ahogy önök is, a miniszterelnök is csak egy bábja a külföldi entitásoknak, akik borítékban kapják a parancsaikat.

Nem, mi az SOS Romániánál nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk a rendszer cinkosai, és nem fogunk hazudni vagy elárulni a román népet vagy Romániát” – írta Şoşoacă.

korábban írtuk

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Egy másik szélsőjobboldali párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szintén jelezte, hogy nem vesz részt az egyeztetéseken.

A párt szóvivője, Dan Tanasă azt mondta, hogy az AUR nem fog részt venni a konzultációkon, mert az „sötét színjáték”, és a kormány „már úgyis elkészült”.

„Nyilvánvalóan ez ellen a kormány ellen fogunk szavazni, mert semmi jó nem származik egy olyan elnök tollából, aki maga is egy államcsíny után került hatalomra” – mondta Tănasă.

A harmadik szélsőjobboldali párt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) ugyanakkor ptt lesz az egyeztetésen.

Mint arról beszámoltunk, az államfő azért hívta konzultációra a pártokat, hogy a kormányalakításról egyeztessen.
A megbeszélések 11 órától kezdődnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával
2025. június 19., csütörtök

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
2025. június 18., szerda

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő
2025. június 18., szerda

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt

Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt
2025. június 18., szerda

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében

Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében
2025. június 18., szerda

Az APIA elkezdte a termeléshez kötött támogatások kifizetését a gazdáknak

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 2025. június 18-án, szerdán megkezdte a 2024-es kampányhoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatások összegeinek átutalását.

Az APIA elkezdte a termeléshez kötött támogatások kifizetését a gazdáknak
2025. június 18., szerda

A PSD csak pénteken hozza meg a döntést a kormányra lépésről

A szociáldemokraták a péntekre és szombatra beütemezett két ülésen döntenek a párt kormányra lépéséről, illetve a miniszterjelöleltek kijelöléséről – jelentette be szerdán koradélután Florin Manole, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.

A PSD csak pénteken hozza meg a döntést a kormányra lépésről
2025. június 18., szerda

Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben

Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.

Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben
2025. június 18., szerda

Romlott a tüdőrákban szenvedő Ion Iliescu állapota

Romlott Ion Iliescu volt államfő állapota, ezért ismét meg kellett műteni – jelentette be szerdán a Román Hírszerező Szolgálat (SRI) kórháza.

Romlott a tüdőrákban szenvedő Ion Iliescu állapota
2025. június 18., szerda

Kelemen: lehet, hogy az RMDSZ nem lesz a következő kormány része

Megtörténhet, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánykoalíciónak – jelentette ki Kelemen Hunor.

Kelemen: lehet, hogy az RMDSZ nem lesz a következő kormány része