Ön- és közveszély: sok fiatal fittyet hány a közlekedési szabályokra – Oktatási programmal vennék elejét a baleseteknek

Megfelelő oktatás szükséges. Tavaly a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták •  Fotó: Pál Árpád

Megfelelő oktatás szükséges. Tavaly a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták

Fotó: Pál Árpád

Tíz középiskolásból legalább három hozott már olyan döntést, amellyel veszélybe sodorta magát az utakon: a megkérdezett középiskolások 38 százaléka használta már mobiltelefonját vezetés közben fényképek vagy videók készítésére – derül ki egy, a Mol Románia által a Krónikához csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásból.

Krónika

2024. február 22., 21:182024. február 22., 21:18

A felmérés – amelyet 582 diákból álló mintán végezték a 2023–2024-es tanév 11. és 12. osztályában – a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program keretében készült, amelyet a Mol Románia szervez közösen a Román Rendőrséggel és az E.D.I.T. Egyesülettel.

A közlemény emlékeztet, 2023-ban Romániában 1545 személy vesztette életét közúti balesetben, és további 3535-en szenvedtek súlyos sérüléseket.

A statisztikák alapján pedig a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták.

korábban írtuk

Több mint 1500 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben Romániában
Több mint 1500 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben Romániában

Románia útjain 2023-ban 1545 ember vesztette életét közúti balesetben, 3535 pedig súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Mint írták, az E.D.I.T. Egyesület ezért felmérést végzett, hogy megtudja, hogyan viszonyulnak a középiskola utolsó éveiben lévő fiatalok a közúti magatartáshoz. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy bár a válaszadók többsége jogosítványt szeretne szerezni (a megkérdezettek mindössze 1,3 százaléka mondta azt, hogy nem akar jogosítványt szerezni), mégsem minden fiatal indul útnak azzal a hozzáállással, hogy a szabályok betartása elengedhetetlen a biztonságához.

Az adatokból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 15,5 százaléka nem zárja ki, hogy alkoholtartalmú italok fogyasztása után is vezetni fog,

és aszerint értékeli vezetési képességét, hogy mennyi alkoholt fogyasztott. Emellett 10-ből közel 4 középiskolás vezető használta már telefonját fényképek vagy videók készítésére vezetés közben, vagy utazott olyan járműben, amelynek a vezetője ezt tette.

A tizenévesek 74 százaléka azt is elismerte, hogy ő, vagy annak a járműnek a vezetője, amelyben utazott, telefonált vezetés közben.

Ez amiatt meglepő, mert a megkérdezettek 95,9 százaléka tisztában volt azzal, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat életveszélybe sodorhatja őket – húzza alá a felmérést kiértékelő közlemény.

Ugyanakkor 10-ből 3 válaszadó úgy vélte, hogy a megengedett sebességhatár túl alacsony, és 10-ből 7 tinédzser azt is elismerte, hogy utasként vagy a vezetőként már közlekedett a megengedettnél nagyobb sebességgel.

Az ilyen kockázatos viselkedés ellenére a megkérdezettek 36 százaléka úgy vélte, hogy a túlzott sebesség a közúti balesetek fő oka, míg 27 százalék szerint a legnagyobb probléma az alkoholfogyasztás.

„Az utazás életünk alapvető része, és mindannyian biztonságosan szeretnénk eljutni a célállomásunkra. Sajnos az utazás örömét beárnyékolhatják olyan súlyos balesetek, amelyek megelőzhetők az oktatás révén. Az E.D.I.T. Egyesülettel és a Román Rendőrséggel való partnerségünk célja, hogy közelebb kerüljünk a középiskolásokhoz, akik egyben a legfiatalabb járművezetők is.

Idézet
Ahogy a tanulmányból kiderül, ők néha nincsenek teljesen tisztában a veszélyekkel, amelyeknek ki vannak téve, ezért megfelelő képzésre van szükségük.

Hiszünk abban, hogy az oktatás és ezáltal a kockázatok megértése megfelelő viselkedéshez vezet a közlekedésben, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program a fiatalok számára tartalmas találkozást biztosít a közlekedésbiztonsági szakértőkkel, és eszközöket ad nekik ahhoz, hogy a jövő felelős járművezetőivé váljanak” – idézte a közlemény Mozga Gábort, a Mol Románia vezérigazgatóját.

Liviu Zorilă, az E.D.I.T. Egyesület elnöke eközben arról beszélt: az egyértelmű, hogy a fiataloknak nehezebb tudatosítaniuk, milyen veszélyeknek vannak kitéve, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program műhelymunkáival

azt szeretnék megmutatni nekik, hogy a szabályok nem azért léteznek, hogy korlátozzák a szabadságukat, hanem azért, hogy megvédjék őket a veszélyektől.

„A felmérés azt mutatja számunkra, hogy az iskolákban nagy szükség van a közlekedésbiztonsági oktatási kezdeményezésekre, azért, hogy a fiatalok közvetlenül hozzáférhessenek a szakemberek által közvetített tudáshoz, illetve azokhoz az eszközökhöz, amelyek által tudatosabbá válik a megfelelő viselkedést a közlekedésben. Ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban élvezhessék az utazást” – mondta.

„A Román Rendőrség a közúti igazgatóságon keresztül prioritásként kezeli a fiatalok oktatását, hogy megelőzze a közúti baleseteket ebben a korcsoportban. A Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program révén mind országos, mind helyi szinten

Idézet
olyan oktatási és megelőzési tevékenységeket kívánunk szervezni, amelyeknek nagy számú kedvezményezetthez érnek el, és amelyek célja, hogy javítsák a közlekedési szabályok ismeretét és betartását, valamint felhívják a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeknek ki vannak téve a közlekedési szabályokat megszegők”

– mutatott rá eközben Mădălina Moșoiu, a Román Rendőrség közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Úgy véli, ebben az összefüggésben partnerséget kell kialakítani a civil társadalommal és a sajtóval annak érdekében, hogy a megelőző-nevelési üzenet hatékonyabb legyen a célcsoportok számára.

„Közlekedésbiztonsági szakemberek és oktatási anyagok révén kívánunk hozzájárulni a következő generáció neveléséhez. Az a célunk, hogy a fiatalok, mint a közlekedés résztvevői, tudatos és felelős döntéseket tudjanak hozni” – összegezte a program lényegét a rendőrségi illetékes.

korábban írtuk

Évek óta csökkenő tendenciát mutat a közúti balesetben elhunytak száma
Évek óta csökkenő tendenciát mutat a közúti balesetben elhunytak száma

A 2022-ben közúti balesetben elhunytak száma 12,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest – nyilatkozta kedden az országos rendőrfőkapitány kabinetvezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány

Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
2025. augusztus 17., vasárnap

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint

A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint
2025. augusztus 17., vasárnap

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak

Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak
2025. augusztus 17., vasárnap

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.

Zivatar, jégeső és viharos szél várható, Erdély és a Bánság is érintett
2025. augusztus 17., vasárnap

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból

Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról
2025. augusztus 16., szombat

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter

Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter
2025. augusztus 16., szombat

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly

Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly
2025. augusztus 16., szombat

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon

Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon
2025. augusztus 16., szombat

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma