Nem lesznek elbocsátások a tanügyben, újabb Popa-féle rendeletet írt felül a kormány

Valentin Popa miniszterségének „vívmánya” volt az állások maximálásáró szóló rendelet is •  Fotó: Gecse Noémi

Valentin Popa miniszterségének „vívmánya” volt az állások maximálásáró szóló rendelet is

Fotó: Gecse Noémi

Nem lesznek elbocsátások a tanügyben, ellenkezőleg, tizenegy megyében és Bukarestben növeljük az állások számát – jelentette ki a kormány szerdai ülésének sajtónyilvános részén Viorica Dăncilă miniszterelnök, hozzátéve: a kormány módosítani készül a közoktatásban biztosított posztok számának maximálásáról szóló rendeletet.

Krónika

2018. október 10., 17:422018. október 10., 17:42

2018. október 10., 17:462018. október 10., 17:46

Dăncilă tájékoztatása szerint a kormány olyan rendeletet készül elfogadni, amellyel növelik a közoktatásban dolgozók számát. A kormányfő hangsúlyozta, a tanfelügyelőségek részéről érkezett igénylések alapján összesen 1336 új állást hirdetnek meg 11 megyében és a fővárosban.

„Ugyanakkor biztosítani szeretnék mindenkit, hogy nem lesznek elbocsátások a tanügyben, az elkövetkezőkben is tartjuk magunkat a kormányprogramba foglalt vállalásokhoz” – fogalmazott Viorica Dăncilă, hozzátéve, a kormány továbbra is prioritásként kezeli az oktatást.

Mint arról beszámoltunk, a román nyelv oktatásáról szóló rendeletbe belebukott Valentin Popa oktatási miniszter nevéhez fűződik az a határozat is, amely több mint 4000 állás felszámolását írja elő. A tanügyi szakszervezetek élesen bírálták a tervezett intézkedést, követelve a rendelet visszavonását. Rámutattak, az ágazatban már évek óta a szükségesnél kevesebben dolgoznak, így megengedhetetlen, hogy újabb állásokat számolnak fel.

A szakszervezetek nehezményezték azt is, hogy a 2018/4884-es számú miniszteri rendelet kibocsátása előtt nem egyeztettek az érdekképviselettel, egyúttal kilátásba helyezték, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozzák annak életbe léptetését. Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Kovászna megyei elnöke korábban a Krónikának elmondta, már augusztusban felhívták a figyelmet arra, hogy a fejkvótarendszer alapján nem elég a pénz a tanügyben a bérek kiadására – akkor a pénzügyminisztériumtól azt a választ kapták, hogy van fedezet a fizetésekre, sőt még 5 százalékos többletről biztosították őket. Különben miközben az oktatási minisztérium és a tanfelügyelőségek illetékesei korábban azzal igyekeztek nyugtatni a kedélyeket, hogy az állások megszüntetése valójában nem jelent elbocsátást, mert csak be nem töltött posztokat szüntetnek meg, a tanfelügyelőségek körlevélben szólították fel az oktatási intézményeket, hogy négyezer hellyel csökkentsék az állások számát.

Szerdán egyébként megszólalt a témában az oktatási tárcát Popa távozása óta ideiglenesen irányító Rovana Plumb is. A kormányzati illetékes az Edupedu.ro szakportálnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „helyesbítették” az elődje által kibocsátott rendeletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke

Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke
2025. június 21., szombat

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában

Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában
2025. június 21., szombat

Dominic Fritz: rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az alakuló kormánynak

Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.

Dominic Fritz: rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az alakuló kormánynak
2025. június 21., szombat

A kormányra lépés mellett döntött a PSD

A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.

A kormányra lépés mellett döntött a PSD
2025. június 21., szombat

Még nincs is koalíció, de az egyik párt alelnöke máris beleszállt a leendő partnerekbe

Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.

Még nincs is koalíció, de az egyik párt alelnöke máris beleszállt a leendő partnerekbe
2025. június 21., szombat

Három miniszterelnök-helyettes is lehet a Bolojan-kormányban, három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne

Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterelnök-helyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.

Három miniszterelnök-helyettes is lehet a Bolojan-kormányban, három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne
2025. június 21., szombat

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak

Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak
2025. június 20., péntek

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok
2025. június 20., péntek

Rendkívüli ülésszakon bólint rá a parlament a megszorításokra, az EU figyelmeztette Romániát

Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.

Rendkívüli ülésszakon bólint rá a parlament a megszorításokra, az EU figyelmeztette Romániát
2025. június 20., péntek

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő

Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő