Teodosie ortodox érsek
Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului
Nem bírságolta meg, sőt figyelmeztetésben sem részesítette Toedosie konstancai ortodox érseket a nőkkel kapcsolatban tett kijelentése kapcsánaz Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). A testület az egyházra bízza annak „megítélését”.
2021. június 09., 18:222021. június 09., 18:22
2021. június 09., 18:302021. június 09., 18:30
Erről közleményben számolt be a diszkriminációellenes testület, melyben rámutat: ilyen esetben tiszteletben tartja az egyházak alkotmány által garantált autonómiáját. Így úgy véli,
Teodosie érsek nőellenesnek titulált kijelentései közfelháborodást keltettek. Az egyházi elöljáró ugyanis egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy miért nem tölthetnek be fontos szerepet a nők az ortodox egyházban.
„Nem tud állandóan imádkozni, mert gyengeségei vannak. Hogy lenne diszkrimináció? Ez a nő. Ő kezdte a bűnt, és lám, most itt van ezzel a tehetetlenséggel, mert – megmondta Aranyszájú Szent János – ha nem lett volna a bűn, nem sokasodott volna az emberiség, csak az isteni szavak erejével” – mondta.
Ugyanis a szervezet szerint a közszereplők nyilatkozatainak „korrektnek, semlegesnek, támogatónak” kell lenniük, nem pedig diszkriminatívnak.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult egy civil szervezet Teodosie konstancai ortodox érsek nőket érintő kijelentései miatt.
Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót – számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.
Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.
Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.
Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.
Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.
Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.
Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.
Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.
szóljon hozzá!