Nem bánja Simion, hogy botrányt okozott a parlamentben

•  Fotó: Facebook/George Simion

Fotó: Facebook/George Simion

Nem bánta meg George Simion, hogy kedden a költségvetés vitáján botrány főszereplőjévé vált a parlamentben.

Krónika

2023. december 21., 12:012023. december 21., 12:01

Ezt ő maga jelentette be a közösségi oldalán.

A szerdán este feltöltött videóban a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke az AUR-ból korábban kizárt botránypolitikus, Diana Şoşoacă és közte kirobbant konfliktust kommentálta.

Mint megírtuk miközben az AUR-osok gyűrűjében Simion a szónoki pulpitusra vonult, hogy a költségvetés ellen tiltakozzon, Şoşoacă telefonját az arcába tolva videózta őt, és kitépte a kezében az AUR-vezér által magasra tartott tiltakozó feliratot.

Simion ezt követően kiütötte a kezéből a telefont, kocának nevezte őt, és azzal fenyegette meg, hogy szexuálisan zaklatni fogja.

A szenátornő ennek nyomán feljelentette őt, bántalmazással, rongálással, fenyegetéssel és zsarolással vádolva az AUR elnökét.

Simion szerint ugyanakkor

Şoşoacă valójában a kormánypártok eszköze, akit a kormányoldal bízott meg azzal, hogy folyamatosan támadja az AUR-t.

A botrány kapcsán azt állította, hogy megpróbálta elkerülni Șoșoacăt, de nem tudta, ugyanakkor nem bántalmazta a szenátornőt.

„Semmi sem fog történni az úgynevezett panaszával és a hazugságaival. Ő egy újabb eszköz és a PSD újabb kegyence. Ezt a rendszert meg kell verni, és meg is fogják verni, és 2024-ben felborogatjuk a standjaikat. Mert már nem lehet tovább csendben tűrni” – fogalmazott SImion.

A tüntetést a pedagógusi bérek vártnál kisebb emelésével magyarázta, és leszögezte: nem bánja a történteket.

„Mit akarnak, elfogadni, ami a tanárokkal történt? Ezért tiltakoztunk.

Mit akarnak? Hogy béke és civilizáció legyen a román parlamentben? 33 évig béke és civilizáció volt és nézzék meg, hová jutottunk vele.

Nem bánok semmit, amit tettem, csak bocsánatot kérek a románoktól, hogy ilyen jeleneteket kell látniuk a román parlamentben” – jelentette ki Simion.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések
2025. július 06., vasárnap

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz

A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz
2025. július 06., vasárnap

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter
2025. július 06., vasárnap

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek
2025. július 05., szombat

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga

Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga
2025. július 05., szombat

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök

Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök
2025. július 05., szombat

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról

Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról
2025. július 04., péntek

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
2025. július 04., péntek

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések

A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések