Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Biserica Ortodoxă Română
Nem lesz hivatalos ünnep a trianoni szerződés centenáriuma Romániában, de az ortodox egyház valamennyi templomában megemlékeznek csütörtökön Nagy-Románia hőseiről.
2020. június 03., 13:412020. június 03., 13:41
A román patriarkátus szerdán kiadott sajtóközleménye szerint a június 4-i liturgiákon mindenütt felidézik azoknak a hősöknek, katonáknak, harcosoknak, román diplomatáknak és mindazoknak az emlékét, akik 1916 és 1918 között hozzájárultak Nagy-Románia nemzeti szintű megvalósításához, és ennek nemzetközi elfogadtatásához, „különösképpen az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés által”, számolt be az MTI.
Mint ismeretes, június 4. hivatalos ünnepnappá nyilvánításáról a bukaresti parlament is törvénytervezetet fogadott el május 13-án, a jogszabályt azonban az államfő még nem hirdette ki, így a centenárium idején nem lesz hatályos.
A törvény május 19-én jutott el az elnöki hivatalba, az alkotmány értelmében pedig az államfőnek húsz nap áll rendelkezésére, hogy visszaküldje megfontolásra a parlamentnek, megtámadja az alkotmánybíróságon, vagy kihirdesse a jogszabályt.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
1 hozzászólás