Fotó: Gov.ro
Munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány november 29-ét, hétfőt a közalkalmazottak számára – jelentette be a bukaresti kabinet pénteki ülésén Nicolae Ciucă kormányfő.
2021. november 26., 14:012021. november 26., 14:01
2021. november 26., 17:442021. november 26., 17:44
Három napirendi pont szerepelt a nagykoalíciós kormány pénteki ülésén. Ezek a költségvetés-kiigazítás elfogadása, a veszélyhelyzet meghosszabbítása, valamint november 29. szabadnappá nyilvánítása. Az intézkedés az oktatási intézményekre is vonatkozik, hétfőn nem lesz tanítás a romániai óvodákban és iskolákban.
A szabadnap nem jár azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek a munkahelyén biztosítani kell a tevékenység folytonosságát.
A kormány pénteki ülésén hozott határozatával életbe léptette azokat a járványügyi lazításokat is, amelyeket az esetszámok csökkenésére alapozva javasolt múlt héten az operatív törzs. Az új rendelkezések egy része szintén a nemzeti ünnephez kapcsolódik. Lehetővé tették, hogy a közönség részvételével tartsák meg a hagyományos katonai parádékat: az egy óránál nem hosszabb rendezvényeken Bukarestben legfeljebb 400-an, a megyeszékhelyeken pedig legfeljebb 200-an vehetnek részt, azzal a feltétellel, hogy a – beoltottságot vagy a fertőzésből az utóbbi fél évben történt kigyógyulást tanúsító – zöld igazolvánnyal rendelkezzenek.
Feloldották a sportesemények látogatásának tilalmát is: ezeken a lelátók kapacitásának 30 százalékát kihasználva vehet részt a védettséget tanúsító zöld igazolvánnyal rendelkező közönség. Hasonló kapacitáskorlátozások mellett újraindulhatnak a tanfolyamok, és kulturális előadások, és szabadtéri rendezvényeket is lehet majd tartani legfeljebb ezer, zöld igazolvánnyal rendelkező résztvevővel.
Egyébként érthetetlen, miért várt eddig a döntéssel a kormány, hiszen Raluca Turcan, a leköszönt Cîțu-kabinet munkaügyi minisztere már a hónap közepén előterjesztette a november 29-e szabadnappá nyilvánításáról szóló határozattervezetet.
November 29-ét is szabadnappá nyilvánítaná a munkaügyi minisztérium – jelentette be csütörtökön Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Romániában 2012 óta hivatalos ünnepnap november 30-a, Szent András ünnepe, az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol emléknapja. A román ortodox egyház ugyanis ezen a napon ünnepli azt, hogy a román nép „már kétezer éve” felvette a kereszténységet.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!